Aktuális

Zebrán gázolt halálra a mentő egy 16 éves lányt

A sofőrt először gyanúsítottként hallgatták ki, most halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolják.

A Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt az ellen a negyvenéves békéscsabai mentőautósofőr ellen, aki tavaly novemberben Békéscsabán halálra gázolt egy 16 éves lányt egy zebrán.

A mentőautó megkülönböztető hang- és fényjelzést használva épp egy riasztás helyszínére vonult a város belterületén, amikor 88-89 kilométeres sebességgel haladva elgázolta a zebrán közlekedő lányt, aki olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy már nem tudták megmenteni az életét.

A 16 éves lány épp zenét hallgatott a mobiljáról, amikor biciklijén ülve áttekert a zebrán, így nem hallotta a mentő érkezését.

A menőautó sofőrje az ügyészség közleménye szerint megszegte a KRESZ szabályait, ugyanis nem győződött meg arról, hogy a zebrán megadják-e neki az elsőbbséget. Ha a mentőautó 58-60 kilométer/órás sebességgel haladt volna, intenzív fékezéssel elkerülhető lett volna a baleset. A Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt, valamint arra, hogy a bíróság tiltsa el a közúti járművezetéstől. Emellett kötelezik a nyomozás során felmerült közel hétszázezer forintos bűnügyi költség megfizetésére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top