Aktuális

„Négy éve nem lehet tudni, ki ölte meg a feleségemet”

A soroksári futónő családja négy éve nem tudja, ki ölte meg szerettüket.

„Az évforduló mindig szomorú időszak számomra, általában két héttel előtte már rosszul alszom, szúr a szívem” – mondta a Borsnak a soroksári futónő özvegye, Kardos Lajos. Hozzátette, hogy a fiával ilyenkor mindig visznek virágot a temetőbe, de utána mindig el kell telnie egy-két hétnek, amíg az életük visszazökken a rendes kerékvágásba. „Szerencsére úgy tűnik, hogy a fiam, Roli erős lelkű srác, együtt járunk edzeni, jól tanul, tehát jól kezeli a történteket. Ugyanakkor persze tragikusnak tartom, hogy négy éve nem lehet tudni, ki ölte meg a feleségemet.” A soroksári futónőt, Krisztinát 2013  szeptemberében kocogás közben erőszakolta és fojtotta meg valaki. A rendőrök sokáig két tettest kerestek, de 2017 nyarán derült ki, hogy hibázott a boncmester, és véletlenül került a holttestre az egyik DNS-nyom.

Kovács Lajos, egykori főnyomozó nyilatkozott korábban, aki biztos benne, hogy a talált DNS végül lebuktatja az igazi tettest. Szerinte magányos elkövetőről van szó, aki nem ismerte az áldozatot: egy idegen lehetett, aki hirtelen elhatározásból cselekedett. Mint mondta, úgy érzi, hogy egy magyar férfit kell keresni, aki távol él a bűncselekmény helyszínétől.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top