Aktuális

Másfél évet kapott Hagyó Miklós

Új ítélet született a Hagyó-perben, az egykori főpolgármester-helyettes büntetését másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre enyhítette a Szegedi Ítélőtábla.

Megváltoztatta az elsőfokú döntést a Szegedi Ítélőtábla, és jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a pénteki tárgyalás végén.

Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést, akit hivatali visszaélés és – felbujtóként elkövetett – hűtlen kezelés bűntettében találtak bűnösnek. 2016 januárjában két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte első fokon a Kecskeméti Törvényszék Hagyó Miklóst.

A bíróság Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott büntetést két évre súlyosbította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól.

A Szegedi Ítélőtábla három évre súlyosbította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést. A férfit a végrehajtandó szabadságvesztés mellett négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top