Aktuális

Megverte az alkalmazottját egy budapesti kocsma tulajdonosa

Egy zárt Facebook-csoportban fakadt ki egy Almássy téri kocsma volt üzletvezetője, miszerint a főnöke megverte, fogva tartotta, és sok száz ezer forinttal tartozik is neki a tulajdonos. Állítólag már a rendőség is vizsgálja az ügyet.

A Ripost jutott hozzá ahhoz a zárt Facebook-csoportban közzétett poszthoz, amelyet egy volt üzletvezető osztott meg. Az alkamazott egy budapesti kocsmában dolgozott az Almássy téren, és azt írta a posztban, hogy a főnöke fogva tartotta őt a raktárban, megverte, és 600 ezer forinttal tartozik is neki. Sérelmei miatt a rendőrséghez fordult, feljelentést tett. 

A lapnak azt meg is erősítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság, hogy súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomozást indítottak az ügyben. 

A Ripost szerint az érintett hely tulajdonosa egy több éve Magyarországon élő, albán származású férfi, akire többen is panaszkodtak már. Az egyik neve elhallgatását kérő informátor szerint a belvárosi klubban rendszeresen dohányoznak, és 18 éven aluliak isznak. „Egyszerűen megoldja a tulaj: kiteszi a zárt körű rendezvény táblát, és csak azt engedik be, akit ismernek. A lakók is rendszeresen panaszkodtak a hangzavarra” – mondta a lapnak a kocsma egykori vendége.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top