Aktuális

Megvan, mikor folytatódnak a Tesco-sztrájkok

Kitűzték az újabb lehetséges sztrájkidőpontokat a Tescónál októberre és novemberre, mivel a multicég a hétfői határidőig nem bocsátotta a szakszervezetek rendelkezésére a valós állapotot tükröző bolti létszámadatokat. A következő országos sztrájk becslések szerint kétmilliárd forintnál nagyobb veszteséget is okozhat majd a cégnek.

Mivel ismét bizonytalanná vált, hogy egyrészt teljesül-e a jelenlegi 18,9 százalék helyetti 25 százalékos éves béremelés visszamenőleg szeptembertől, továbbá hogy a boltok méretével arányosan létszámbővítést hajtanak-e végre a Tescónál, újabb szervezett munkabeszüntetésekre készülnek a tescósok – írta a Magyar Idők.

Tesco, pénztár

Üresek lesznek a szalagok

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke azt mondta, a dolgozók leterheltsége szélsőséges méreteket öltött, és az év végi ünnepek biztos, hogy még nagyobb forgalmat hoznak, ami sürgetővé teszi a létszámhiány megoldását. Hozzátette, hogy a dolgozók egy része azért elégedetlen, mert ők kimaradtak a kötelező januári bérfejlesztésből, mivel a fizetésük korábban valamivel magasabb volt a minimálbérnél, és esetükben a cég egyáltalán nem emelt bért.

A lap úgy tudja, a következő akciókat más forgatókönyv szerint tervezik megvalósítani az áruházak több mint felét megbénító szeptember eleji sztrájk tapasztalataiból okulva: még szervezettebb és meglepetésszerű lépések jöhetnek, amelyek biztosan megzavarják a rutinszerű működést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top