Aktuális

Tíz évről indul a csecsemőgyilkos pesti pár büntetése

Három év után emelt vádat az ügyészég két ember ellen, akik megöltek egy újszülött csecsemőt, majd a holttestet egy társasház kukájába rejtették.

Egészen elképesztő, bicskanyitogató és mélységesen szomorú annak a csecsemőnek a története, akit édesanyja, az akkor 32 éves B. Andrea az apa, K. Gábor javaslatára megfojtott, majd holttestét napokkal később egy kukába rejtette.

A vád szerint amikor az anya megtudta, hogy terhes, már nem volt jó viszonyban a gyermek apjával, korábbi élettársával, aki azt javasolta a nőnek, ne szóljon senkinek a terhességről, így a várandósság alatt a nőt és a magzatot nem látta orvos, a terhességről még a közeli családtagok sem tudtak, a nő várandósságát testalkata miatt a külvilág nem észlelte.

Aztán 2014. október 23-án eljött a szülés napja, ekkor együtt volt az egész család: a nő szülei, korábban született gyermekei és korábbi élettársa is az asztal körül ültek, amikor az asszonynál beindultak a szülési fájdalmak.

A nő ezt jelezte élettársának, akivel együtt bementek a fürdőszobába, ahol a nő megszülte a gyermeket, majd ezután a férfi által mondottak szerint megölte. Ezután az újszülött holttestét a nő – szintén az élettársa tudtával – elrejtette, majd csak két nappal később, október 25-én vitte el egy XVIII. kerületi társasház udvarán található szeméttárolóhoz, ahol az egyik szemetes kukába tette. A kislány testét másnap egy szemét között keresgélő férfi találta meg – foglalja össze tényszerűen a történteket az Ügyészség.

A vádirat szerint a leánycsecsemő élve született, és életképes volt, halála erőszakos úton, fulladás miatt következett be. A két vádlottat emberölés minősített – tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett – bűntettével vádolja, amit a férfi bűnsegédként követett el. A bűncselekmény a törvény szerint mindkettőjük esetében tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top