Aktuális

Elítélték a ludastói halálos balesetet okozó buszsofőrt

Két év felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Járásbíróság kedden, nem jogerősen azt a buszsofőrt, aki halálos közúti balesetet okozott tavaly szeptemberben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ludastónál.

Az elsőfokú bíróság a vádlottat halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset okozása miatt találta bűnösnek, és a főbüntetés mellett három évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. Erről a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője tájékoztatta az MTI-t.

A ludastói állomás

A tényállás szerint az egyik megyei iskola alkalmazásában évek óta buszvezetőként dolgozó férfi tavaly szeptember 5-én délután negyvenkilenc iskolás gyereket szállított Ludastó irányából Geszteréd felé haladva, óránkénti 50-55 kilométeres sebességgel. Az iskolabusz az egyik, a növényzettől nem belátható kanyarban frontálisan ütközött egy szemből érkező, 61-68 kilométeres óránkénti sebességgel haladó személyautóval.

A balesetben az autót vezető férfi és utasa a helyszínen meghalt. A buszon utazó gyerekek közül ketten hónapok alatt gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedtek, rajtuk kívül még húsz diák, a két tanár, a vádlott, valamint a személyautó másik utasa sérült meg. A bíróság a sofőrt két év, három évre felfüggesztett fogházra ítélte. Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért fellebbezett, a vádlott és védője három nap gondolkodási időt kért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top