Aktuális

Tesco-sztrájk: készek újabb munkabeszüntetésre a munkavállalók

A Tesco dolgozói elszántak, kitartanak a követelések mellett, akár további sztrájkot is hajlandók folytatni – mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke.

Bubenkó Csaba példaértékűnek nevezte a munkavállalók összefogását. Magyarországon a versenyszférában ilyen sztrájk még nem volt az elmúlt 27 évben, ezres létszámban, az ország egész területén megmozdultak a dolgozók.

A munkáltatóval kezdődő hétfői egyeztetés kapcsán Bubenkó Csaba elmondta: az álláspontok messze vannak egymástól, a munkáltató szerint a létszám megfelelő, egyéb változtatásokra van szükség, illetve a vállalat korábban azt közölte, hogy az idei béremelésekkel az emelés kérdését lezártnak tekinti, erről nem volt új javaslata. Ez a dolgozók számára elfogadhatatlan.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top