Aktuális

Ezekért a filmjeiért szerettük Makk Károlyt

A kilencvenkét éves korában elhunyt Makk Károly megkerülhetetlen alakja volt a huszadik századi magyar filmnek. Nevettetni ugyanúgy tudott, mint elgondolkodtatni, egy nehéz korszakban szerzett örömet a mozirajongók millióinak.

Makk Károly első filmjét, a Kék nyakkendős csillagok címűt alkotást hamar betiltották, az 1951-es Gyarmat a föld alatt, A képzett beteg és A harag napja című alkotásai pedig nem ütötték át a közönség ingerküszöbét.

Makk Károly a Liliomfi című filmjével hívta fel magára a magyar filmes szakma és a közönség figyelmét, az 1954-ben forgatott film a kor kedvenc mozija lett, nem véletlenül. Olyan nevek játszottak a könnyed, bájos történetű filmben, mint Dajka Margit, Darvas Iván vagy épp Soós Imre.

Liliomfi

1955 után évente legalább egy-egy filmet forgatott, közülük szinte mindegyik közönségsiker lett, mára klasszikusokká váltak. Ilyen kultfilm lett Fűre lépni szabad vagy a Mese a 12 találatról is. Az 1958-ban készített Ház a sziklák alatt című filmje komor lélektani dráma, filmnyelvi szempontból is kiemelkedő alkotás.

Fűre lépni szabad

Makk Károly talán leghíresebb filmje, a Szerelem 1971-ben készült el Déry Tibor novellája alapján, Darvas Lilivel és Törőcsik Marival a főszerepben, sokan ezt tartják a legnagyobb Makk-filmnek.

Szerelem

Pedig követték még méltán híres alkotások: a Macskajáték (1972), a Hungária Kávéház német–magyar filmsorozat (1976), Egymásra nézve (1982), Szeressük egymást gyerekek! (1996), Egy hét Pesten és Budán (2003), Így, ahogy vagytok (2010).

Egymásra nézve 

Makk Károly munkásságát végigkövették a szakmai díjak: 1959-ben Balázs Béla-díjat, 1973-ban Kossuth-díjat kapott, több település is díszpolgári címmel tüntette ki, 2014-ben a Nemzet Művészének választották.

Ház a sziklák alatt

Makk Károly az egyik legtermékenyebb magyar filmrendező volt, életében közel ötven filmet rendezett. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top