nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Én tanárként tudtam kiteljesedni – Gruber László a földrajz fellegvárává tette a bonyhádi gimit

Én tanárként tudtam kiteljesedni – Gruber László a földrajz fellegvárává tette a bonyhádi gimit

Gruber László igazi polihisztor. Geográfus, világutazó, kvízjátékos és kórustag, de mindenekelőtt tanár. Lehetett volna kutató a fővárosban, de ő inkább visszatért szűkebb hazájába, a Mecsek és a Völgység vidékére, és immáron 16 éve a bonyhádi gimnáziumban tanít.
Tóth Judit
Tóth Judit
f Ajánlom

Mindenkinek van az életében egy olyan tanár, jó esetben több, aki nemcsak a jó eredményeket hozza ki belőle, de az élethez való hozzáállását is formálja. Gruber László pont ilyen tanár, akit valószínűleg sok diák nevezne élete meghatározó pedagógusának. És nemcsak azok, akik földrajz versenyeket nyertek, hanem azok is, akik egyáltalán nem akarnak földrajztudósok lenni.

Piros kacsa a dombok között

Ahogy piros Citroën kacsájával átvág Bonyhád utcáin, nem lehet nem észrevenni. De így van ez autó nélkül is, ha belép valahová, előbb vagy utóbb, mindenki rá figyel. Egy tanár esetében ez persze szerencsés adottság, de a bonyhádi gimnázium földrajztanárának varázsát azért nem lehetne kizárólag ezzel magyarázni.

Ahogy megérkezem Bonyhádra, már a buszállomáson egy volt diákja üdvözli, és mesél neki röviden egy korábbi utazásáról. Hogy mindenkihez van egy jó szava, az a bonyhádi gimnázium udvarán is kiderül, ahol épp atlétikai tábor van. Az iskola szecessziós főépületét felújítják, de így, az állványok erdeje mögött is látszik, hogy csodaszép. Ahogy körbevezet az udvaron egyik ámulatból a másikba esem, a hatalmas udvar tele van fákkal, virágokkal és különböző sportpályákkal. Itt egy műfüves focipálya, ott egy fedett atlétikai centrum, de van pinceklub és japánkert is, kis tóval és tavirózsákkal. Olyan az egész, mint egy főiskolai campus valamelyik amerikai filmben. Ha még egyszer gimnazista lehetnék, azt hiszem, ilyen iskolába szeretnék járni.

A földrajz fellegvára

Laci is ide járt, de akkor egyáltalán nem szerette, valószínűleg tinédzserként álmában nem gondolta volna, hogy húsz év múlva a katedrán áll majd.

Az ezredfordulón egy tévés vetélkedőben játszott, és egész sokáig eljutott. A műsorvezető kérte, meséljen magáról, ő pedig elmondta, hogy épp most érkezett el életének abba a szakaszába, amikor szívesen váltana, és nagyon szeretne eljönni a fővárosból. Ezt követően, pont mint egy filmben, sokan felhívták, és sorra kapta az állásajánlatokat az ország különböző pontjairól. Egyszer csak megcsörrent a telefon, és egy szigorú hang szólt bele; a volt testnevelő tanára és egyben az akkori igazgató volt az, aki megkérdezte, nincs-e kedve visszatérni Bonyhádra. Volt. És ennek már 16 éve.

Ez alatt az idő alatt Laci a tolnai kisváros gimnáziumát a “földrajz fellegvárává” tette. Diákjai sorra nyerik az országos földrajzversenyeket, de egy tanítványa már a Nemzetközi Földrajzi Olimpiát is megjárta, ahonnan egy ezüst-, majd később egy bronzérmet is elhozott. Laci évek óta maga is szervez egy nemzetközi földrajzversenyt, írt jó néhány tankönyvet is, köztük például az Ausztrália, Óceánia és Antarktisz természetföldrajza című egyetemi jegyzetet. Arra pedig különösen büszke, hogy az eltelt 15 év alatt közel 60 diákja tanult tovább földrajzból, ami a tantárgy egyre sanyarúbb helyzetét látva igencsak szép szám.

 

Sajnos, a földrajz egyre inkább háttérbe szorul. Eltörölték az előrehozott érettségit, csökkent az órák száma, a tananyag viszont nőtt. Egyre nagyobb teher hárul a földrajzra, miközben egyre inkább mostohagyerekké válik.

Nehéz lenne Laci díjait, elismeréseit összeszámolni, minisztériumi, akadémiai oklevelek sorakoznak a polcon, a Magyar Földrajzi Társaság, a Szegedi Tudományegyetem és Bonyhád városa is elismerte már, de a legbüszkébb talán arra a két tűzzománc képre, amiket akkor kapott, amikor a diákok megválasztották az év tanárának. Ennyi eredménnyel a háta mögött mindenki azt hinné, hogy már rég mesterpedagógus. De nem, ő még mindig a pedagógus I. kategóriában van.

Mesterpedagógus nem lehetsz szakvizsga nélkül, portfóliót is össze kell állítani, s egyéb, számomra abszolút feleslegesnek tűnő és időrabló dolgokat kellene elkészíteni. Én a pénteki és szombati napjaimat inkább a diákjaimmal töltöm táborban, felkészítéssel vagy éppen tanulmányutak szervezésével.

Francia bordal és finn himnusz

Hogy mi a titka? Szerinte semmi különöset nem csinál, egyszerűen csak szeret tanítani, és imádja a földrajzot.

Én nem rendezek kirakatórákat, nálam nincsenek hiper-szuper interaktív táblák és egyéb modern eszközök. Persze vetítek képeket, de egyébként konzervatív órákat tartok. Van, aki azt mondja, hogy végig stand-upolom az órákat. Igen, lehet ezt mondani, de ennek van is eredménye. Ha csak a versenyeket nézzük, az elmúlt két évben, az OKTV (Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny) kivételével, amin elindultunk, azt megnyertük.

Laci a tanév során szinte minden délutánt bent tölt az iskolában, hol szakköröket tart, hol versenyre készíti fel tanítványait, hol előadást szervez, vagy épp ő maga tart a 15 éve működő iskolai világutazó klub összejövetelein.

Az óráin nem csak földrajzról van szó, bizonyos keretek között bármi előkerülhet, ami a gyerekeket foglalkoztatja, és szeretnék megbeszélni. És azt sem tagadja, vannak azért rendhagyó elemek is az óráin. Skandináviánál elmondja a finn himnuszt, persze finnül, az orosz utódállamoknál előveszi az orosztudását, a világegyetem keletkezésénél Haydn Teremtés című oratóriumából hallgatnak részletet, van, hogy francia bordallal készül, az arab országoknál pedig az Aida egy részleté énekli el, amit Verdi a Szuezi-csatorna megnyitására komponált.

De persze személyes sztorikból is akad bőven, például amikor Portugáliában tévedésből majdnem letartóztatták vagy amikor Spanyolországban teljesen véletlenül egy olyan embernél szállt meg, aki megmászta a Himalája egyik nyolcezresét vagy amikor egy Nápoly melletti szolfatárában melegített konzervet.

Sok tanár használja azt a kifejezést, hogy leadtam az anyagot. Ezt nagyon nem szeretem, mert az rég baj, ha valaki így áll hozzá. Fontos, hogy meghallgassuk a gyerekeket, és beszélgessünk is velük. Én a szünetet sem a tanáriban töltöm, hanem a folyosón vagy a teremben, ahová bejöhetnek hozzám beszélgetni. Azt pedig különösen felbosszant, amikor egy tanár számon kér, s nem inkább ellenőriz.

Földrajzóra Korzikán

Laci 23 éve tanít a Szegedi Tudományegyetemen, és nyílegyenes út vezetett volna a kutatói pálya felé is.

Egy évet töltöttem az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetében, ami szép volt, tanulságos, de nem nekem való. Akkor is mindig a csütörtököt vártam, amikor tíz órában tanítottam a szegedi egyetemen és a főiskolán. Én így, tanárként tudtam igazán kiteljesedni, nem tudnék egy életen át egyetlen területtel foglalkozni.”

Nemcsak beszélni szeret a bennünket körülvevő világról, de szeretné ő maga is minél jobban megismerni azt. Ha teheti, utazik, Marokkótól Iránon és Indonézián át Japánig, sok helyen megfordult már. Rendszeresen szervez tanulmányutakat diákjainak is. Ezt egy korábbi munkahelyén, a Kolumbusz Kristóf Utazógimnáziumban munkaidőben is megtehette.

Annál szebb élmény egy földrajz-történelem szakos tanár számára nincs, mint hogy Toscanában a reneszánszról, a Kanári-szigeteken a vulkanizmusról, a Níluson az ókori Egyiptomról mesélhet. 

Ez az utazógimnázium sajnos már megszűnt, de ha lenne nagyon sok pénzem, egy hasonló, de működőképesebb iskolát csinálnék.”

Bonyhádi diákjaival is rendszeresen járja az országot, a mecseki téli túra már hagyománnyá vált, de az ország más helyeire is szívesen mennek, például a Balaton-felvidékre, ami Laci számára az egyik legkedvesebb hely az országban. A nyári szünetben külföldi tanulmányutakat is szervez, például Korzikára, az olasz vulkánokhoz vagy Izlandra, ami személyes kedvence, és idén ősszel már hatodik alkalommal fog ide visszatérni. Ezeken az utakon persze előadásokat is tart az aktuális látnivalókról, például gleccserekről, vulkánokról vagy a tenger felszínformáló tevékenységéről.

“Az volt a legszebb, mikor egyetemi kollégámmal, Fábián Tamással együtt vezettük ezeket az utakat, voltunk együtt például Törökországban, Marokkóban és Izlandon is.”

A tragikus etiópiai túra

A Szegedi Tudományegyetem egykori oktatója, Fábián Tamás nemcsak kollégája, de az egyik legjobb barátja is volt, akivel magánemberként is sokat utaztak együtt. 2012-ben például Etiópiába, ahol azonban az utazás tragikus véget ért, az Erta Ale vulkánnál rájuk támadtak. A támadásban Tamás és a csapat másik tagja, Szabad Gábor, szegedi orvos halálos sérüléseket szerzett. Laci akkor anyagi okok és a repülőgép indulási időpontja miatt már nem tudott elmenni a vulkánhoz, három hét után hazaindult egy másik barátjával. “Nagyon fájt, amiket a sajtóban akkoriban összeírtak arról, hogy felelőtlenek voltunk. Ez nem igaz, Tamás minden útját nagy alapossággal szervezte meg, ez ebben az esetben is így volt. Egyszerűen rosszkor voltak rossz helyen.”

Fábián Tamással

Barátjára és egyetemi kollégájára emlékezve egy kis kiállítást is létrehozott a gimnáziumban. Ahogy az üvegszekrényekben Tamás egyedülálló ásványgyűjteményének gyönyörű darabjait és Tamás személyes, utazásokhoz kötődő tárgyait nézegetjük, látom, hogy gondolatban messze jár, talán valahol Etiópiában.

Tamás már öt éve meghalt, és még mindig nem tudtam őt elengedni, mindig velem van, bennem van. Talán ezért is szeretnék visszatérni Etiópiába, és elmenni oda, ahol ő volt utoljára.

Kórustag és kvízjátékos

Laci a 90-es évek közepe óta rendszeresen játszik televíziós kvízvetélkedőkben. Szinte minden műveltségi vetélkedőben megfordult, a Legyen ön is milliomos!-tól a Maradj talpon!-ig. Ehhez persze jól jön hatalmas tudása és az a polihisztorattidűd, ami rá jellemző. Otthonában a falakat könyvespolcok borítják, könyvtárszobájában büszkén mutatja a hosszú évek alatt antikváriumokból és internetről összevadászott földrajztudományi könyvsorozatokat és régi útleírásokat.

Az iskolában 15 éve a gyerekek kezdeményezésére létrehoztunk egy kvízklubot, ami ma is működik. Évente egyszer Vágó Istvánnal közösen vezetünk egy vetélkedőt, és több mint egy évtizede rendezünk nyári kvíztábort is. Én most már kevesebbet játszom, a játékvezetést viszont nagyon élvezem.

Ha ideje engedi, régi szerelmét, az éneklést is szívesen műveli. Nem is akármilyen szinten.

A szegedi egyetemi évek alatt kezdett el énekelni, és még ma is aktív tagja a Vaszy Viktor Kórusnak, de ma már csak olyan darabokat vállal, amelyekre otthon is fel tud készülni. A Nemzeti Színházban Mozart Requiemjét, Olaszországban, a torinói lepel előtt Brahms Német Requiemjét énekelték, de az is előfordult, hogy miközben a szicíliai Taormina görög színházában énekelték az Aidát, a háttérben az Etna lecsorduló lávája szolgáltatta a “díszleteket”. Most pedig éppen a Carmina Buranát  gyakorolja a szászvári családi házban, a Szegedi Szabadtéri Játékok augusztusi előadására.

Ahogy a piros kacsával gurulunk a mecseki lankákon, meg sem kérdezem, miért itt telepedett le, a gyönyörű tájat szemlélve magam is tudom a választ. Ahogy abban is biztos vagyok, hogy Gruber László azon szerencsések egyike, aki ott van, ahol lennie kell, és azzá lett, aki lenni akart.

 

Megosztás Facebookon