Aktuális

Drámai részletek a Balatonba fulladt fiúk haláláról

Kiderült néhány apró részlet a hétvégén történt tragédia körülményeiről. Szombaton délután a Balatonba fulladt két huszonéves fiú, akik egy vízibicikliről, a parttól 200-300 méterre ugrottak a vízbe. Szemtanúk beszámolói alapján nem kizárt, hogy alkoholt fogyasztottak a vízibicikli bérlése előtt.

Siófokon, az Isztriai sétány előtti partszakaszon történt tragédiának egyik szemtanújával beszélt a Blikk. Állítólag a mentéshez szombat délután a rendőrök és a vízimentők is az emberek segítségét kérték: egy egyenes sort kellett alkotniuk úgy, hogy mindenki karnyi távolságra legyen a másiktól, és azt kérték tőlük, hogy lassan induljanak el a szabadstrand felé, majd a másik irányba.

A lap információja szerint a három magyar állampolgárságú, de Ausztriában élő fiatal – 28, illetve 30 évesek – hozzávetőlegesen 300 méterre volt a parttól, amikor egyikük a vízi járműről a vízbe ugrott, majd kapálózni kezdett. Egy társa azonnal utánaugrott, de nem tudta megmenteni fuldokló társát, sőt ő is elmerült a vízben. Ezt látva a harmadik barát kiabálni kezdett, hogy nagyon nagy baj történt, jöjjön valaki segíteni. A vízimentők két méter mélyen már csak a két fiatalember holttestét találták meg. 

Vízimentő a Balatonon.
Vízimentő a Balatonon.

A Blikknek az egyik szemtanú azt mondta, hogy fél füllel hallotta, ahogy a rendőrök a társaság egyetlen életbe maradt tagját kérdezgették, és szerinte a fiú sokkos és kissé illuminált állapotban lehetett. “Több strandoló is mondta, hogy már akkor be volt csípve mind a három srác, amikor kikölcsönözték a vízibiciklit. Még állítólag mondták is, hogy mekkora buli lesz a tekerés a hullámokon” – fogalmazott a szemtanú. 

Tarr Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője elmondta, hogy a hétvégén meghalt két fiú az idei balatoni szezon 16. és 17. áldozata. Tarr szerint az utóbbi tíz évben idén haltak meg a legtöbben a Balatonnál, ami részben azzal is magyarázható, hogy évről évre egyre többen választják a Balatont nyaralásuk helyszínéül, illetve a forró nyári napok száma is mérvadó ebből a szempontból.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top