Aktuális

Jövőre új kereskedelmi rádió szólhat az egykori Class FM helyén

Másfél éves hallgatás után egy új országos kereskedelmi rádió szólalhat meg a jövő év közepén, elsősorban az egykori Class FM frekvenciáján – írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tájékoztatta a lapot, hogy várhatóan szeptember elején írják ki azt frekvenciapályázatot, amely egy új országos kereskedelmi rádiónak biztosítana helyet.

Pályázni egy általános tematikájú kereskedelmi rádióval lehet majd, a médiaszolgáltatási alapdíj évi 499,7 millió forint lesz. A pályázaton erre az induló összegre lehet majd licitálni, az értékeléskor a legmagasabb médiaszolgáltatási díjajánlat harminckét pontot ér, míg a műsortervre harminchat pont szerezhető. Az átláthatóság érdekében a pályázó közvetett és közvetlen tulajdonosi hátterének megállapíthatónak, levezethetőnek kell lennie.

A pályázat közzététele után legalább hatvan napot kell biztosítani az ajánlatok benyújtására, a teljes ügyintézési határidő nyolcvanöt nap. Ha egy pályázó megnyeri a tendert, akkor a médiaszolgáltatási jogosultság kezdetétől százhúsz napja van szolgáltatása megkezdésére, így leghamarabb 2018-ban szólalhat meg az új rádió.

A lap közlése szerint a rádió olyan helyeken is fogható lesz majd, ahol korábban a Class FM vétele nem volt a legkedvezőbb, mert a médiatanács az eddigi lefedettségen túl Fehérgyarmat, Gerecse, Szentes és Vasvár telephelyekkel is kiegészítette a frekvenciatervet.

A Class FM tavaly vesztette el országos frekvenciáját, 2016. november 20-tól internetes rádióadóként működik.
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top