Aktuális

Olyan állapotok vannak a Hős utcában, hogy már dílerek sem mernek bemenni

A napokban tucatnyian lettek rosszul dizájner drog miatt Budapesten a Hős utcai környékén, ami rávilágított a városrészben uralkodó tarthatatlan állapotokra.

Néhány nap leforgása alatt összesen 21 fiatal, köztük egy 15 éves lett rosszul egy pszichoaktív szer miatt a Hungária körút Hős utcai környékén. Hétfő óta állandó a közterület-felügyelők és rendőrök jelenléte a területen.

A Magyar Idők arról ír a riportjában, hogy a Hős utca Budapest egyik krízisterülete. Szeméthegyek, eldobott injekciós tűk, fényes nappal dülöngélő, drogtól belőtt, zacskóból vegyszert szipuzó fiatalok és felnőttek, óvszerekkel járókelőket ijesztgető gyerekek. A lap szerint ez a jellemző kép egy Hős utcai függőfolyosós tömbben, a frekventált 1-es villamos Hungária körúti megállójában, a VIII. kerületi benzinkútnál, az élelmiszer-áruházak közelében, és a Puskás Ferenc Stadion metrómegállónál.

Olyan állapotok vannak a Hős utcában, hogy már dílerek sem mernek bemenni

A Hős utcai gettóban élők jelentős része drogfogyasztó, bűnöző életmódot folytat, több gyilkosság történt, és gyakoriak a késelések is. Évekkel ezelőtt egymásra lövöldöztek, történt már áramlopás miatt gázrobbanás és lakástűz is a zónában, ahova már a mentők is csak rendőri kísérettel mernek bemenni.

Eddig viszonylag elszeparált környék volt, ám egy, a lapnak nyilatkozó helybeli szerint már a drogterjesztők sem mernek bemenni a Hős utcába, ezért a villamosmegálló környékére rendelik ki az ügyfeleiket. A drogfogyasztók viszont gyakran zaklatják az utasokat, járókelőket.

A Hős utca 15/A és 15/B társasházakban 300 lakás van. Ezek egy részét korábban eladták, másik részük határozatlan idejű bérleti szerződéssel önkormányzati tulajdonban maradt. Ez jelentősen bonyolítja a helyzetet, mivel szinte minden lakást külön kellene kezelniük. Ráadásul a korábbi városvezetés, írja a Magyar Idők, a kerület több pontjáról ide költöztette a problémásabb családokat.

Sokan nem fizetik a közös költséget és a közüzemi díjakat, a tartozás eléri a 200 millió forintot. Az önkormányzat folyamatosan üríti ki a bérlakásokat, de a tulajdonosok kivásárlása, a tartozások és a terület rendbe tétele 2,25 milliárd forintba kerülne.

Amíg erre nem lesz forrás, a közvilágítás helyreállításával, térfigyelő kamerák kihelyezésével, illetve az állandó rendőri jelenléttel is javítani próbálnak a terület közbiztonságán.

Olvasd el a Nők Lapja riportját a Hős utcáról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top