Aktuális

Péntekre esik az első tanítási nap – szülői kisokos a tanévre

Idén szeptember elseje péntekre esik, így egy pénteki napon kezdődik az iskolások számára a tanév, az első tanítási nap után pedig már jön is a hétvége. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2017/2018-as tanévre vonatkozó tervezete alapján az alábbi dátumokra érdemes figyelni a szülőknek.

A jövő hét pénteken kezdődő iskolaév első féléve 2018. január 26-ig tart, megszakítva egy őszi és egy téli szünettel. Az előbbi október 30-án kezdődik és november 3-ig tart majd, a téli szünidő december 27. és 2018. január 2. közé esik. Az ünnepek előtti utolsó tanítási nap 2017. december 22., péntek lesz, a szünet utáni első tanítási nap pedig 2018. január 3., szerda.

Péntekre esik az első tanítási nap – szülői kisokos a tanévre

A második félév 2018. június 15-én ér véget (ez alól a végzős középiskolások kivételt képzenek, számukra jövő év május 3-án fejeződik be a tanítás), közben a tavaszi szünet 2018. március 29-től 2018. április 3-ig tart majd. 

Érettségi

Idén is két alkalommal tehetnek érettségi vizsgát a középiskolás végzősök: az őszi vizsga 2017. október 13-án kezdődik, a szóbeli rész november 9–13 között zajlik. A tavaszi vizsgák 2018. május 4-én indulnak. A mindenkit érintő magyarérettségit május 7-én tartják. A szóbeli vizsgák június 7. és 14. között zajlanak.

Középiskolai felvételik

A középiskolai felvételik 2017. október 20-án kezdődnek, ekkor hirdetik meg az iskolák a következő évi terveiket. A felvételi vizsgákra azonban december 8-ig lehet jelentkezni. A legfontosabb dátum 2018. január 20-a lesz, ezen a napon zajlanak le a felvételik.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top