Aktuális

Előzetesben marad a lúgos orvos

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. augusztus 17-én a lúgos orvos előzetes letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb az elsőfokú bíróság által nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés tartamáig fenntartotta.

Ezzel együtt az ítélőtábla a megismételt másodfokú eljárásban az előzetes letartóztatás megszüntetése iránti védői indítványt elutasította, tehát B. K., a lúgos támadással vádolt volt kórházigazgató marad előzetesben.

A Fővárosi Ítélőtábla a végzés meghozatalát követően haladéktalanul intézkedett a határozat kézbesítéséről. A végzés ellen az ügyész, a vádlott és a védője fellebbezést jelenthet be, így az nem jogerős – olvasható a bíróság oldalán.

Az előzetes letartóztatást az indokolja, hogy “megalapozottan tartani lehet attól, hogy szabadlábra kerülése esetén a vádlott a sértett, illetve egyes tanúk befolyásolásával az igen nagy terjedelmű bizonyítást megnehezítené, veszélyeztetné”. Az ítélőtábla döntésében hivatkozott továbbá azon egységes bírói gyakorlatra is, mely szerint ha a hatályon kívül helyezett másodfokú határozatban nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés tartama magas, akkor az semmiképpen nem hagyható figyelmen kívül. Mindennek következtében az ítélőtábla a vádlott előzetes letartóztatása fenntartásának törvényi feltételei fennálltát megalapozottnak találta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top