Aktuális

Megtalálták a játszótérről eltűnt kisfiút

Előkerült az a 9 éves kisfiú, akinek nyoma veszett vasárnap délután egy debreceni játszótéren. Szerencsére semmi baja nem esett.

Augusztus 20-án, vasárnap délután 14 óra körül Debrecenben, a Fényes udvari játszótérről nyoma veszett egy kilencéves kisfiúnak. Molnár Róbert Arnoldról és hollétéről aznap már semmit nem lehetett megtudni, a hajdú-bihari rendőrök nagy erőkkel kezdték meg a fiú keresését, és a lakosság segítségét kérték a gyerek megtalálásában. 

Végül ez eredményre is vezetett, egy lakossági bejelentés következményeként augusztus 21-én este hat óra körül Debrecenben, egy bevásárlóközpontban épségben megtalálták az eltűnt gyereket. A Cívishír azt írja, hogy a kilencéves az elmúlt több mint egy napot a rokonaival töltötte. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top