Aktuális

Leszúrta az apját, majd elsétált

Egy vita során életveszélyesen megszúrta édesapját, majd elsétált egy jászladányi férfi. A rendőrök elfogták.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy jászladányi férfi ellen – közölte a rendőrség.

Leszúrta az apját, majd elsétált

Fotó: Police.hu

A 20 éves férfi 2017. augusztus 19-én a jászladányi családi házukban szóváltást követően egy késsel megszúrta édesapját, majd elment a helyszínről.

A rendőrök a bejelentés után pár óra múlva a település egyik utcáján elfogták a férfit. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, és őrizetbe vették. Az idős férfit a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top