Aktuális

Egyre biztosabb, hogy sztrájk lesz a Tescónál

A demonstráció után több mint egy hónappal sem tárgyal a Tesco a szakszervezetekkel. Felállt a sztrájkbizottság.

Több mint egy hónap eltelt a Tesco dolgozók július 8-i demonstrációja óta. A cég azt ígérte, hogy az illetékesek július második vagy augusztus első felében tárgyalnak majd a szakszervezetekkel, ám erre azóta sem került sor. A dolgozók szerint a cég csak az időt húzza, a szakszervezetet pedig számon kérték, hogy miért nem lépnek már. A Kereskedelmi Dolgozók Szakszervezete (KDFSZ) megalakította a sztrájkbizottságot – értesült a 24.hu.

A sztrájbizottság követeli a 25 százalékos béremelést, valamint a dolgozók létszámának 15 százalékos és a munkaeszközökre fordított költségek 33 százalékos emelését.

A szakszervezet kéréseinek teljesítése 17 milliárd forintjába kerülne a Tescónak.

Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke a portálnak úgy nyilatkozott: a legnagyobb probléma, hogy egyre többen hagyják el a céget, a helyükre pedig nem érkezik új munkaerő, emiatt a maradó dolgozók leterheltsége nő. Emellett pedig munkakörök szűnnek meg, melyek helyet létrehoznak ugyan újat, de alacsonyabb bérért.

Az elnök szerint egyre gyakrabban fordul elő, hogy a vásárlók a hosszú sorok miatt egész egyszerűen otthagyják a megpakolt bevásárolókocsikat, ami pluszmunkát ad a dolgozóknak, hiszen az árut vissza kell pakolni a helyére.

Miközben a KDFSZ már lépett, a nagyobbik érdekképviselet, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) még nem. Sáling József elnök azt állítja, a KDFSZ őket nem is kereste, és a verseny jegyében előztek be. 

A KASZ felszólította a Tesco vezetését a tárgyalások megkezdésére. Ha egy héten belül nem jelölnek ki időpontot, a KASZ is felállítja a sztrájkbizottságot és elkezdi szervezni a sztrájkot.“A szakszervezeti tagokon kívül is egyre több dolgozó támogatja a sztrájkot, az alacsony bérek, illetve a túlzott leterhelés miatt, amit az alacsony létszám, a fluktuáció, a szakképzetlenség okoz. Úgy tűnik, a Tescónál mindenképpen sztrájkolni kell!” – fogalmazott közleményében a KASZ.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top