Aktuális

A héten 233 településen irtják a szúnyogokat

Folytatódik az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által június elején megkezdett szúnyogirtás; a héten újabb 73 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat, és pótolják a kánikula miatt kimaradt területek ártalmatlanítását is.

Eddig 547 ezer hektáron gyérítették a szúnyogokat, ami már több mint kilencszáz települést érintett. Ha az időjárás ezt lehetővé teszi, ezen a héten 233 településen, 73 ezer hektáron irtanak – közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője

A múlt héten érvényben lévő hőségriadó jelentősen akadályozta a munkálatokat. A kánikulában ugyanis csökken a irtáshoz felhasznált szerek hatása, hiszen megváltozik a szúnyogok viselkedése, módosul a rajzásuk ideje.

A múlt héten ezért elsőként a légi, majd a földi kémiai kezeléseket függesztették fel, több településen is elmaradt a permetezés. A hőség miatt elmaradt kezeléseket ezen a héten pótolják.

A heti terv szerint

  • Békés,
  • Pest,
  • Győr-Moson-Sopron,
  • Bács-Kiskun,
  • Baranya, Somogy,
  • Tolna, Jász-Nagykun-Szolnok megyében lesz szúnyoggyérítés.

Vas és Zala megyében, valamint Budapest hat kerületében részleges földi kémiai kezelést terveznek.

A katasztrófavédelem honlapján, a szúnyoggyérítés menüpont alatt nyomon követhető, hogy melyik napon, melyik településen, milyen módszerrel védekeznek a vérszívók ellen. Az önkormányzatok a központi program mellett önállóan is végezhetnek szúnyogirtást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top