Aktuális

Gyalog indult el a folyó­parton a 69 éves férfi, hirtelen nyoma veszett

Rokonaival sátrazott egy idősebb férfi a Vág folyó mellett, mikor úgy döntött, elhagyja a kempingező társaságot. Azóta semmit sem tudni az eltűnt férfiről.

A 69 éves cseh férfi a pöstyéni járásbeli Banka községben sátrazott rokonaival a Vág folyó mellett. Kedden reggel 9 óra körül azonban elhagyta a társaságot – a TV JOJ információi szerint a férfi azért távozott, mert összeveszett a rokonaival. A férfi csupán annyit mondott, hogy elmegy haza Ostravára, majd gyalog elindult a folyó mentén Pöstyén felé. Azóta semmit sem tudni róla – írja a Ripost.

“A rendőrökön és a mentőegységeken kívül a belügyminisztérium helikopterét is bevonták a keresőakcióba. Egy autós azt állítja, hogy az éjszaka látta a férfit Pöstyénben, amint a hídon állt” – tájékoztatott Martina Kredatusová rendőrségi szóvivő

A mentőegységek motorcsónakok segítségével 8 kilométeres körzetben átkutatták a víz felszínét, de nem bukkantak rá az eltűnt férfire. A rendőrség arra kéri az embereket, hogy aki látta az eltűnt személyt, jelentkezzen a 158-as segélyhívón.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top