Aktuális

Lövöldöztek a moszkva bíróságon, többen meghaltak

Őreiktől kíséreltek meg fegyvert szerezni és megszökni egy közép-ázsiai eredetű bűnszervezet törvényszék elé kísért tagjai kedden a Moszkva megyei bíróságon. Az incidens során a biztonsági erők a banda három tagját lelőtték, két bűnözőt pedig súlyosan megsebesítettek és elfogtak.

Az öt gyanúsított a bírósági épület liftjében támadt rá két kísérőjükre, egy férfira és egy nőre, akiket megbilincseltek. Az őrök kiszabadítása közben több mint húsz lövés dördült el. Az incidensben két rendőr és a nemzeti gárda egy tagja megsérült. 

A támadók az úgynevezett GTA-banda tagjai voltak (az orosz médiában elterjedt elnevezésüket a Grand Theft Auto számítógépes játékról kapták), akik gépkocsi-tulajdonosokat gyilkoltak meg és raboltak ki Moszkva közelében, az M4-es doni autópályán. A bűnözők vastüskékkel bénították meg a járműveket, majd a kilyukadt autógumikat megvizsgálni kiszálló vezetőket és utasaikat agyonlőtték. 

A csoport, amelynek végül 9 tagját sikerült 2014-ben élve elfogni, iszlamista terrorszervezetekkel is kapcsolatban állt. Az orosz Nyomozó Bizottság szerint a bűnözők két év alatt 17 embert öltek meg, további kettőt pedig megsebesítettek. Ügyük tárgyalását július 19-én kezdte meg a Moszkva megyei bíróság.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top