Aktuális

Meghalt Aqua, a hős magyar mentőkutya

Balázs László vízimentő a Facebook-oldalán búcsúzott négylábú társától. A hős magyar mentőkutya 13 éves volt.

“Tegnap este eljött a nap, amitől régóta féltem. Közös életünk több mint 13 éve kezdődött, és visszagondolva, tökéletes volt minden”  kezdte megható posztját Balázs László. A vízimentő négylábú társa, Aqua a legmagasabb szintű mestervizsgával rendelkezett, és bármilyen szintű katasztrófa esetén bevethető volt.

A világbajnok belga juhász 13 éves elmúlt, idős szervezete pedig nem tudta már őt tovább szolgálni. “Éltünk, szerettük egymást, örültünk, és szomorkodtunk közösen, de soha semmi nem tudott szétszakítani minket. Most még kavarognak bennem a gondolatok és egyszer biztos el tudom majd mesélni, hogy mi mindenen mentünk mi keresztül, de ez még korai lenne.”

Balázs László búcsúposztjában mindenkinek köszönetet mondott, aki segített abban, hogy ő és Aqua közös életük minden pillanatát együtt tölthessék. A mentőkutya haláláról azt írta, Aqua elfáradt, és a teste nem volt méltó már hozzá. “Együtt voltunk, és a karomban aludt el írta, majd hozzátette, Aquát sok barátja várta már, többek között Döme, Rory, Bundi és Brno.

Olvass még többet a mentőkutyákról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top