Aktuális

Délutánra ideér a felhőszakadás és a jégeső

Zápor, zivatar, sőt jégeső is lehűtheti ma délután a 35 fokos hőséget.

Délelőtt először főként nyugaton és északon, majd délután délnyugat felől egyre többfelé és akár több hullámban is várható zápor, zivatar felhőszakadással, viharos széllel, helyenként jégesővel – írja a Kiderül.hu. Zivatarok környezetét leszámítva általában mérsékelt lesz a légmozgás. A csúcshőmérséklet általában 30 és 35 fok között várható, de északnyugaton ennél akár több fokkal hűvösebb is lehet. Késő estére 19 és 24 fok közé hűl le a levegő.

Holnap napközben nyugat felől szakadozik a felhőzet, napos időszakok főként a Dunántúlon lehetnek. Eleinte több helyen, majd főként a Dunától keletre várható zápor, zivatar, de estére keleten is a legtöbb helyen megszűnik a csapadék. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 27 fok között alakul.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top