Aktuális

Fiatal pincér halt meg a bajorországi autóbalesetben

A fiatal férfi egy hónapja, több barátjával utazott ki Németországba, hogy szerencsét próbáljon. Ő a szerda esti tragikus autóbaleset egyik áldozata.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, szerda éjjel a németországi Frankenhofen közelében, Münchentől nagyjából 90 kilométerre fának csapódott egy magyarokat szállító autó. A balesetben hárman azonnal meghaltak, hárman pedig, köztük az autó 23 éves sofőrje, súlyosan megsebesültek.

Menczer Tamás, a Külügyminisztérium sajtófőnöke korábban elmondta, figyelemmel kísérik a sérültek állapotát és a nyomozás állását is, azt a sajtóértesülést azonban nem kívánta kommentálni, hogy az egyik utas a csomagtartóban utazott.

Fiatal pincér halt meg a bajorországi autóbalesetben

A Bors most kiderítette, hogy a baleset egyik fiatal áldozata, Tamás pincér volt, aki barátjával napra pontosan egy hónapja utazott ki Németországba szerencsét próbálni. A tragikus éjszakán épp hazafelé tartottak. “Végtelenül önzetlen, tisztelettudó, udvarias fiú volt” – nyilatkozta a Borsnak Tamás egyik közeli ismerőse, aki elárulta, a fiú nemrég keresztapa lett, amire nagyon büszke volt.

Mint kiderült, Tamás egyébként gyakran járt külföldre, ilyenkor főleg pincérkedett. Legutóbb tavasszal érkezett haza. A német hatóságok egyelőre vizsgálják a baleset körülményeit, és nem tartják kizártnak, hogy a 23 éves nő, aki az autót vezette, alkoholt fogyasztott, mielőtt a volán mögé ült.

Olvass még többet a témában az NLCafé oldalán: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top