Aktuális

Folytatnánk azt, amit elkezdtünk – megszólalt a Szinyei igazgatója

Tóth Gábor, a gimnázium igazgatója még egy évig biztosan vezetheti az iskolát, jövőre pedig újra pályázik. Hogy az idei pályázatát miért utasították vissza, azt egyelőre senki sem tudja, hiszen a szülők és a tantestület támogatását is élvezi.

Teljesen váratlanul érte Tóth Gábort, a Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatóját a döntés, miszerint szabályos pályázatát visszautasították. Mivel az elmúlt években egyáltalán nem merült fel semmilyen kifogás a munkájával kapcsolatban, és ő volt az egyetlen, aki pályázott a gimnázium igazgatói székére, eszébe sem jutott, hogy visszautasítják. Arról nem is beszélve, hogy a veronai buszbaleset áldozatai ennek az iskolának a diákjai voltak, ezért az elmúlt fél évben az igazgató komolyan és sikeresen dolgozott azért, hogy az iskola, a diákok és a tanárok túltegyék magukat a tragédián. A személyével kapcsolatban sem merültek fel kifogások, ezt az is bizonyítja, hogy azonnal online petíciót indítottak a maradása mellett, amelyet már közel ezer ember írt alá. Tóth Gábor a jelenlegi helyzetről a Magyar Nemzetnek beszélt.

Azután, hogy értesült a pályázatának elutasításáról, az igazgató levelet írt Balog Zoltán miniszternek, aki úgy döntött, hogy meghosszabbítja a kinevezését, amit Tóth Gábor el is fogadott. Azt mondja, neki az iskola biztonságos működtetése a legfontosabb, és nem adja fel eddigi munkáját, jövőre pedig újra pályázik a pozícióra. Azt továbbra sem tudja, hogy miért utasították el első körben a pályázatát, hiszen mindaddig semmi jel nem utalt arra, hogy akár a tankerület, akár a minisztérium bírálná a szakmai vagy emberi hozzáállását. Komoly tervei is vannak a folytatásra vonatkozóan:

“Soha nem egyedül döntök, mindig kikérem a tantestület véleményét, nem erőszakolok rájuk semmit, és úgy hiszem, hogy jól dolgozunk együtt. Közösen dolgoztunk ki stratégiát a folytatásra már a pályázatot megelőzően is, hiszen az iskolának működnie kell. Megpróbálunk egyre jobban teljesíteni, ami az utóbbi három évben elég látványosan sikerült is. Vannak – konszenzusos – elképzeléseink arra vonatkozóan, hogy a pedagógiai, a szakmai és a munkafeltételek tekintetében hogyan kellene fejleszteni az iskolát. Vagyis folytatnánk azt, amit elkezdtünk. Ha pedig egy év múlva újra kiírják a pályázatot, akkor természetesen ismét be fogom adni a jelentkezésemet, hiszen a tantestület, a diákok és a szülők továbbra is mögöttem állnak” –nyilatkozta Tóth Gábor a Magyar Nemzetnek.

Balog Zoltán miniszter hétfői utasítására legalább egy évvel meg kell hosszabbítani az igazgató megbízását. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője döntését az iskola a veronai tragédiát követő speciális helyzetére, valamint a jelenlegi igazgató neki címzett levelére hivatkozva indokolta. Bár a tárca így megmagyarázta Tóth Gábor ideiglenes maradását, az eredeti döntésre, vagyis a pályázat visszautasítására egyáltalán nem hozott fel indokot.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top