Aktuális

Még az idén Magyarországra látogat Emmanuel Macron

Még ebben az évben Magyarországra érkezik a Francia Köztársaság elnöke, Emmanuel Macron. A budapesti látogatásnak még nincs konkrét időpontja.

A Francia Nagykövetségen adott, július 14-i fogadáson a francia nagykövet, Eric Fournier jelentette be, hogy még az idén Magyarországra látogat Emmanuel Macron, a Francia Köztársaság elnöke. A pontos időpont még nem ismert, csak annyi bizonyos, hogy a látogatás még ez év végig megtörténik – írja az Index.hu.

Macron előtt két másik, fontos vezető érkezik Budapestre

Bár harminc éve nem járt Magyarországon izraeli kormányfő, kedden, július 18-án személyesen teszi tiszteletét Magyarországon Benjamin Netanjahu. Oroszország államfője, Vlagyimir Putyin pedig a nyár végén találkozik majd Orbán Viktorral a magyar fővárosban, és egyúttal megtekinti a cselgáncs-világbajnokságot is. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top