nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
“A műsor nem abból áll, hogy rázzuk a farkunkat a nők arcába”

“A műsor nem abból áll, hogy rázzuk a farkunkat a nők arcába”

Kevés céltudatosabb embert ismerek, mint Tímár Péter, avagy Pietro Jackson, aki kétdiplomás mérnökként a világ egyik legsikeresebb férfi revütánc csapatának a vezetője. Mindent, amit elért, a kitartásának, vagy ahogy ő mondja, fanatizmusának köszönhet. Három éve megnyerte a férfi revütáncos Európa-bajnokságot, 2015-ben pedig a világ legjobbja lett. Néhány hónapja az amerikai Chippendales társulat castingján a csapat menedzsereit is meggyőzte, de végül maradt saját csapatánál, a Hot Men Dance-nél.
Szalma Erika
Szalma Erika
f Ajánlom

Miért pont Jackson lettél? Gondolom, a Pietro a Péter megfelelője.

Igen. Volt egy táncostársam, akivel hasonló stílusunk volt, azt mondtuk, legyünk olaszok, mégis jobban hangzik, amikor felkonferálnak a színpadra. Így lettem Pietro. Akkoriban hosszú hajam volt, úgy hordtam, mint Michael Jackson. Először gúnynévként rám ragadt, aztán addig gyakoroltam a koreográfiákat, például a Moonwalkot is a számítógép előtt, két négyzetméteren, hogy végül az lett az első vetkőzős produkcióm alapja. A hajam különlegesnek számított: a külsőm is szerepet játszott abban, hogy sokszor hívtak Ausztriába, Németországba és Olaszországba.

És mért váltottál fazont? Már nem volt menő a hosszú haj?

Hát nem annyira, de nem azért. Igazából nem simán hosszú volt, hanem be volt fonva, oldalt felborotválva, mint az Avatarban a harcosoknak. Akkor szabadultam meg tőle, amikor az eredeti szakmámban akartam elhelyezkedni. Mérnöki állásra pályáztam, mentem interjúzni. A leendő főnökömnek szakmailag nem volt kifogása, de az extrém stílusom finoman szólva nem jött be neki. “Hogy nézel ki, ember?! Azonnal vágasd le, így nem viszlek be nagyok elé“. Mivel befolyásos volt, és szakmailag a példaképem, és hat, kőkemény évet azért tanultam, hogy hozzá bekerüljek, egyértelmű volt, hogy az interjúról első utam a fodrászhoz vezetett. Igaz, csak a harmadik vállalta be a vágást, ő is csak azért, mert kellett neki a hajam, megvette. De legalább felvettek! 

Mi volt előbb? A tánc vagy a tervezés?

Mindig is építész akartam lenni, a show világa a pénzhiány miatt szippantott be. Alföldi gyerek vagyok, a szüleim ma is ott élnek. Már fiatalon napszámba jártam dolgozni, hogy legyen pénzem. Kukoricát törtünk, uborkát vagy éppen mákot szedtünk. Általánosban végig kitűnő tanuló voltam, simán felvettek Egerbe, egy elit gimnáziumba. Aztán Pestre jöttem, az Ybl-re, építőmérnöki karra. Anyukám tanár, apám kamionsofőr, amiben tudtak, segítettek, de anyagilag nem tudtak támogatni. Kezdetben rokonoknál laktam, de nem tudtam nyugodtan tanulni, jobb lett volna külön lakás. Ahhoz viszont pénz kellett, munka. Olyat kerestem, amit este vagy hétvégén lehet csinálni.

Felraktam magam egy ingyenes modelloldalra. A haverom csinált rólam képet szalmakalapban és farmerban. Elkezdtek megkeresni a fotósok. Kezdetben olyan megállapodást kötöttünk, hogy munkáért cserébe megkaphattam a képeket. Szép lassan be is indult a modellkarrierem. Szerepeltem reklámfilmekben is: samponreklámban, meg a VV4 beharangozójában építőmunkásként, betonfúróval a kezemben. Egyre jobb lehetőségek adódtak, de a modellkedés kiszámíthatatlan volt, állandó bevétel is kellett. Elmentem gogótáncosnak diszkókba. Egy szezonban például ördögjelmezben táncoltam végig egész éjszakákat a Stúdióban, a hajógyári szigeten. A fotózások előtt vízhajtókat kellett szednem, hogy minél definiáltabb legyek és erezettebb, ezért azt egy idő után abbahagytam, éreztem, hogy nem bírja a szívem. Meg mindig jöttek fiatalabbak, akik csak azért megcsinálták, hogy plakátra kerülhessenek. 

Azért ehhez kellett bátorság. Otthagyni egy biztos munkát.

Időben váltottam, és úgy gondolom, ez is a siker kulcsa: felismerni a helyzeteket, melyekből már nem lehet többet kihozni. És ez nem feladás. Szükség van egy célra, amelytől nem térünk el, ha a fene fenét eszik sem. Viszont általában úgy érjük csak el, ha közben kisebb célokat tűzünk ki, melyek aztán végül, lehet, hogy nagyon sok idő múlva vezetnek el az eredeti célunkhoz. Amikor lehetőség adódott, dolgoztam személyi edzőként is. Közben tizenkilenc évesen felvettek egy nagyon menő rendezvényszervező céghez álomfizetésért. Klasszikus koncerteket rendeztünk.

Itt találkoztam először olyan világsztárokkal, mint a három tenor, a Scorpions, az Omega vagy Schumacher és a többi Forma 1-es pilóta. Velük mindennapos kapcsolatban voltam. Sokat tanultam, fontos emberekkel tárgyaltam, kapcsolatokat építettem és teljesen megváltozott az életszemléletem. Huszonévesen úgy gondolkodtam, mint egy harmincéves. Húszévesen döntöttem el azt is, hogy harmincéves koromra építész leszek. Úgy gondolom, megéri türelmesnek lenni, nem szabad elkeseredni, bármi is történik itthon, Magyarországon. Én a tanulás mellett kijártam Ausztriába is táncolni. Huszonkét évesen kibéreltem egy tízszobás hotelt Pesten, a vendégek meg onnan jöttek, ahová táncolni jártam, Ausztriából. Osztogattam nekik a névjegyemet. Pesten egyhetes programot szerveztem a vendégeimnek, elvittem őket bulizni. Menő volt. 

És közben folytattad az egyetemet?

Persze. Dubajba akartam kijutni építészként. Megnyertem egy dániai ösztöndíjat, felmondtam a menő rendezvényszervezői állásomat, ott folytattam a tanulmányaimat. Addigra már volt spórolt pénzem, de a kinti élethez is kellett még több, ezért elmentem egy helyi munkaközvetítőhöz. Gyárakban dolgoztam, volt, hogy szalag mellett, volt, hogy bútorokat raktam össze. Egy fémgyárban forgácsot takarítottam hatvan centi olajban kúszva, egy másik helyen kamionokat pakoltam ki és be. Diákként, olyanok mellett, akik ott dolgoztak már több éve, az év munkásának is megválasztottak. Nagyon boldog voltam. Tudod, úgy élem az életem, hogy bárhova sodor a szél, bármit is kell csinálnom, azt úgy tegyem, hogy sikeres legyek benne, mert így a legrosszabb munka is megszerethető.

Nem kaptam sok pénzt, annyit modellkedéssel megkerestem itthon tíz perc alatt, de az építőipar, a diploma volt a cél. Két évet voltam kint. Háromszáz oldalas diplomamunkát készítettem, egy hétszintes irodaház terveivel, nyolc A0-ás vasalási rajzzal. Itthon ledöbbentek rajta, de ahhoz, hogy elfogadják, le kellett volna fordítani, mert a szaktestület nem nagyon beszélt angolul. Képzeld el, hogy háromszáz oldalnyi mérnöki szakszöveget angolról magyarra átírni mennyi meló lett volna! Csak amikor belegondoltam, a sírás kerülgetett, úgyhogy készítettem inkább egy másik diplomamunkát.

Van barátnőd?

Nincs. Úgy fél éve lett vége a hároméves kapcsolatomnak, azóta nem találkoztam olyan lánnyal, aki megfogott volna. Pedig rajta vagyok, lassan szeretnék családot alapítani. Sok lány vesz körül, beszélgetek velük a show után. Vannak visszafogottabbak, és vannak bevállalósak is, de nem élek vissza a helyzettel. Tudom, hogy amit a színpadon látnak, kissé elveszi az eszüket, és máshogy is ítélnek meg. Nekem a műsor közben az a dolgom, hogy elkápráztassam őket, de miután lejövök onnan, ugyanolyan vagyok, mint bárki. Nem lenne korrekt a magánéletben előnyt kovácsolni abból, amit a show közben képviselek.

Hol tudsz még ismerkedni a szerepléseken kívül?

Bárhol, akár az utcán, étteremben, strandon is. Aki szimpatikus, és úgy érzem, kölcsönös az érzés, ahhoz odalépek. Nyitott szemmel járok. Mielőtt bárki félreértené, egész életemben kábé három lányhoz mentem oda. Szóval elég ritka, hogy annyira megfogjon a lány külseje, hogy kíváncsi legyek a jellemére is. Elég sok hölggyel találkoztam már, és mostanra, így harmincévesen rájöttem, hogy tényleg nem csak a külső számít. Bár mindhárom barátnőm gyönyörű volt, mindegyik más személyiség. Egy dolog volt csak közös bennük, ami miatt több évig kitartottam mellettük. De ez maradjon titok.

Feltételezem, csak kevesen küldenek el, amikor odamész valakihez.

Szerencsére általában széles mosollyal fogadnak, ahogy én is közeledem. Pár évvel ezelőtt egy gyorsétteremben mentem oda egy lányhoz, akivel egymással szemben ültünk. Azt hitte, ismerősök vagyunk, gondolom, nem szokott hozzá, hogy leszólítják. 

Miért lett vége? A munkád miatt?

Nem fognám arra teljesen, de nyilván sokszor próbára tette a kapcsolatunkat, hogy a szeme előtt rohamoztak meg a nők a fellépések előtt és után. Nagyjából harmincezer nő néz meg évente, sokan felajánlkoznak, rám írnak. De ő mindig is tudta, hogy mivel foglalkozom, és hogy a munkám mivel jár. Akkor is épp dolgoztam, amikor először megláttam. Egy győri szórakozóhelyen ismerkedtünk meg, ahol táncoltam. Láttam, hogy szimpatikus vagyok neki, kértem, hogy várjon meg, amikor a műsor után elmentem átöltözni. Megvárt. És három évig maradt, már a közös jövőt tervezgettük. A kapcsolatunk elején felismerte, hogy megszállott karrierista vagyok, ami persze neki is imponált, nem találkozott még olyannal, aki ilyen fiatalon ennyire céltudatos, és ekkora egzisztenciával rendelkezik.

Építészként terveztem, és a saját brandem létrehozásán dolgoztam egyszerre. Akkoriban nyitottam meg Európa első férfi revüszínházát, csináltam webshopot, saját jegyirodát, rendezvényszervezői és marketing-management céget. Természetesen ezt neki is köszönhetem, sokat segített, van, hogy már az is elég volt, hogy mellettem állt. Együtt élhettünk meg olyan dolgokat, ami csak nagyon keveseknek adatik meg. Felépítettünk egy sikeres vállalkozást, amely rengeteg örömteli pillanatot okozott mindkettőnknek. És együtt sírtunk, ha épp nem úgy sikerült valami. Aztán három év után meggyengült a kapcsolatunk, közösen döntöttünk úgy, hogy legyen vége. De azóta is jóban vagyunk.

Gondolom, előfordult már nemegyszer, hogy a rajongóid extra szolgáltatást is kértek.

Egyik-másik nő lehet, hogy benne lett volna, az arcukra volt írva, de konkrétan sosem tettek ajánlatot. Igazából már az elején kizártam ezt a dolgot, szakmában fanatikus vagyok. És látom azokat, akik belementek: most költöznek haza, mert az ötvenezres lakást nem tudják kifizetni. Könnyen jött pénz könnyen megy: megváltoztatja az ember értékrendjét. Tudod, sokan vannak úgy, hogy ha egy éjszaka alatt keresnek kétszázezret, akkor minek üljenek be az irodába havi ugyanannyiért? Csak ilyen alkalom nem mindennap adódik, meg öregszel, nem építed a kapcsolatokat, eltűnnek a vevők. Velem egyébként nagyon ritkán fordult elő, hogy ajánlatot kaptam, sértésnek is vettem, inkább udvariasan odébb álltam. Persze amikor táncos vagyok, akkor nem a két mérnöki diplomámért fizetnek, hanem a show-ért. A vendégek nem látnak bele, hogy amúgy üzletember vagyok, és ha szombaton szexi sztriptíztáncosként hódítok is a színpadon, hétfőtől ugyanolyan civil életet élek, mint mindenki más. 

Mondtad, hogy sokáig titkoltad anyukád előtt a vetkőzést. Most már elfogadta a munkádat?

Ő mindig “rendes embert” akart belőlünk faragni, elég konzervatívan gondolkodik, nem is dicsekedtem otthon soha azzal, hogy nemcsak az eszemből, hanem a testemből is élek. De azt azért próbáltam megértetni vele, hogy a tanulmányokhoz sok pénz kell. Talán sikerült. Tulajdonképpen csak 2015-ben, amikor világbajnoka lettem ennek a műfajnak, és amikor a Hungary’s Got Talentben indultunk – és ehhez muszáj elmondanom, hogy a világon elsőként vetítettek vetkőzős produkciót korhatár nélküli műsorban élő adásban –, szóval, akkor vallottam be neki, hogy vetkőzni is szoktam, addig csak a modellkedésről és a táncról tudott.

Tudod, próbáltam én megélni a szakmámból, három évig dolgoztam egy nagyon szerény havi bérért egy uniós pályázatokkal foglalkozó cégnél. Több százmilliós értékű projektek, épületfelújítások terveit készítettem el. Napi tizenöt órát dolgoztam, öt-hat ember munkáját végeztem. Motivált voltam, tetszett, hogy komoly munkákat bíznak rám, arra gondoltam, hogy milyen értékes referenciáim lesznek, reméltem, hogy egyszer majd jól keresek. Felejtsük el. Három évvel ezelőtt meghoztam életem egyik legmerészebb döntését: vállalkozó lettem. És a három év alatt felépített hat cégem szerencsére sikeres. Köztük van az építészvállalkozásom is, az utat nyitva hagytam, ki tudja, mit hoz még az élet. De egyelőre egy nap alatt megkeresem az egykori mérnöki havi bérem ötszörösét.

Mennyire küzdötök az előítéletekkel?

Kezdetben még értelmiségi srácokat is toboroztam a csapatba, hogy azt kommunikálhassuk, hogy egyáltalán nem azok vagyunk, akiknek elkönyvelnek minket. És hosszú évek kemény munkája van abban, hogy talán lassan megváltozik az emberek hozzáállása ahhoz, amit mi képviselünk. Ami nem a magyar értelemben vett chippendale minőség, hanem egy teljesen más színvonal. Mi nem akarjuk a macsót játszani, nem üresfejű szépfiúk vagyunk, akik mást sem csinálnak, csak a kigyúrt testüket mutogatják. A műsor nem abból áll, hogy rázzuk a farkunkat a nők arcába. Profi táncosok vagyunk, és rengeteg munkánk van egy produkcióban, ami elismerten világszínvonalú a saját műfajában. Két nagy csapat van tulajdonképpen világszinten fölöttünk szerintem, az újonnan összeállt Magic Mike Live, és az amerikai Chippendales.

Gondolom, kaptatok már durvább beszólásokat is, pasiktól.

Persze. Sokszor hallottuk egy-egy diszkós hakni alkalmával, hogy buzik vagyunk, köcsögök, akik csak a testükkel foglalkoznak. Aztán amikor bedobtunk pár akrobatikus mozdulatot, vagy a lányokat megpörgettük a levegőben, azok is máshogy néztek ránk, akik előtte elítéltek. A Facebookon is kapunk mindenfélét. Néha meg szoktam nézni a kritikusok profilját. Akkor derül ki, hogy ők is gyúrnak, edzenek, talán még táncolnak is. Lehet, hogy titokban még követik is az oldalamat. 

Mennyit dolgoztok azon, hogy így nézzetek ki?

Én már kevesebbet, az étkezésemet sem veszem olyan szigorúan, mivel már régen kialakítottam egy tudatos életmódot, ami hosszútávon fenntartható és nem jár szenvedéssel. És szerencsére jó adottságaim vannak. Egyébként már tizenéves koromban odafigyeltem arra, hogy mit eszem. Megnéztem azt is, hogy mennyi cukor van a narancslében. Általában napi két óra táncos és két óra erősítő edzésünk van. De vannak a csapatban jócskán srácok, akiknek a diétájuk és az edzésprogramjuk is sokkal szigorúbb. Hogy azoknak a lányoknak is legyen mit nézni, akik arra buknak. Ha úgy néznénk ki, mint egy kisfiú vasággyal, a kutyát nem érdekelnénk. Viszont dupla meló van abban, hogy izmosak is vagyunk, és színvonalasan is táncolunk. A kettőt együtt nem sokan tudják. Bárki bármit mond, a tánc és a testépítés együtt nagyon kemény munka.

Jártok lánybúcsúkra, kisebb bulikba? 

Én nem, azt presztízsvesztésnek érezném az elnyert díjak mellett, de a többiek vállalnak lánybúcsúkat is. Ott vadulnak csak be igazán a csajok. Isznak, barátok között vannak, elengedik magukat. Jó látni, hogy ennyire őrültek, és összetartóak tudnak lenni. Vannak felajánlkozások, sokszor még a menyasszonyok is benne lennének az etyepetyében, persze ez a ritkább, a többség szépen végignézi az előadást, majd elköszönnek, és ennyi. Nálunk szabály, hogy munka közben nem lépünk túl egy határt. A fiúk munkaszerződésében benne is van, és igen komoly büntetéssel, akár azonnali kizárással jár, ha valaki megszegi. Egyszer egy viszonylag új srác nem bírt a farkával. Őt kizártam a csapatból, és három évig eltiltottam a revütánctól. A világ egyik legjobb csapataként nem engedhetünk meg magunknak ilyen szintű amatőrködést. Akinek ez nem tetszik, menjen chippendale-nek!

Azért nyugtass meg, nálatok is előfordulnak bakik.

Persze. Például néha előfordul, hogy rosszul választok a nézők közül a közös produkcióhoz. Mert akkor derül ki, hogy a választott hölgy egy fejjel magasabb nálam, és bőven meghaladja a hatvanöt kilós határt, ami nagyjából még belefér nekem. Az én műsoromban akrobatikus elemek vannak, melyet egy spontán kiválasztott hölggyel, nem előre betanítva csinálunk meg. Levegőben pörgetem, átbukfencezek fölötte, majd áthúzom magam fölött, fejen állok vagy épp kézen állok fölötte, felkapom, a nyakamba teszem. Előfordulnak néha nagy borulások, de tényleg csak ritkán. Vagy amikor kertészt alakítok és vizet locsolok magamra, csak kicsit sok megy a padlóra és a következő lépésnél jól hanyatt vágódom. Aztán felállok, meghajolok, látom a döbbent arcokat, és nagyon zavarban vagyok. 

És a csajok? Ők nincsenek zavarban?

Van, aki alig várja, hogy kivigyük a színpadra, van, aki megrémül, amikor megfogjuk a kezét. Aztán elkezdünk nekik táncolni, és szegények azt sem tudják, merre nézzenek. Volt, aki lefordult a székről, miközben a táncos háttal volt neki. Mások meg annyira lázba jönnek, hogy biztonsági őrt kell hívni, hogy leszedjék a színpadról. Szerintem nagyon izgalmas és megtisztelő látni a hölgyek legkülönbözőbb reakcióit, azt, amikor minden érzésük kiül az arcukra.

Mesélted, hogy megnyerted az amerikai Chippendales castingját. Hogy tudtál nemet mondani a legnagyobbaknak?

Nem volt egyszerű a döntés. Szeptembertől akár mehetnék is velük világ körüli turnéra, amivel egyik legnagyobb álmom vált valóra, de most úgy érzem, hogy itthon van a helyem, hogy a magyar közönséget kápráztassam el a csapattal. És tudom, ha elmennék, a csapat sem tudna olyan minőségben működni, ahogy elvárnám. Abból meg az lenne, hogy több ezer dühöngő hölgy várna a reptéren, amikor hazatérek a turnéról…

Megosztás Facebookon