nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Ezt mondd a gyerekednek, ha meglátja a melegfelvonulást az utcán!

Ezt mondd a gyerekednek, ha meglátja a melegfelvonulást az utcán!

Tettünk egy kísérletet: komolyan vettük a Pride- és LMBTQI-témában minden cikk alatt előforduló tipikus kommenteket, akkor is, ha kellemetlenek, agresszívek, durvák. Összegyűjtöttük, összecsomagoltuk és elküldtük őket a Pride szóvivőjének és pár szakértőnek, hogy reagáljanak rájuk. Reagáltak: türelmesen, kedvesen, frappánsan. Úgyhogy most mindenki megtudhatja, "miért nem lehet ezt a négy fal között", "mit mondjak a gyereknek, ha meglátja őket", és hogy "miért kell lila tangában Bibliát nyalni".
Neményi Márton
Neményi Márton
f Ajánlom

Sokkoló volt, ami elindult körülöttünk. Nem kellett melegnek lenni ehhez. Az ország fröcsögni kezdett. Mindenki a másikra. Évekig mindenki fröcsögött. Eltűntek a lánglelkű fiatalok, eltűnt az értelem, eltűnt az érték, eltűnt a tudás, és eltűnt a fejlődni akarás. Megállt az idő. Fekete lyuk keletkezett. (…) Amikor felkértek erre a beszédre, nem tudtam magam máshogy elképzelni, csak üvöltve és kurvaanyázva ezen a pulpituson, hogy itt állok harmincnégy évesen egy olyan országban, aminek nincsen se esze, se szíve.

A magyar társadalom jelentős része ma elutasító a szexuális kisebbségekkel szemben. Azt is biztonsággal feltételezhetjük, hogy ezek közül az emberek közül sokan nem rossz emberek, csak hát »így nőttek fel«. És mint minden ember, ők is képesek a változásra, saját bőrünkön is tapasztaltuk már, hogy elutasító emberekből is lehet elfogadó. (…) Sokszor még saját szüleinknek sem alap. Pedig aztán ha valakik, akkor ők nem rossz emberek, szeretnek is szenvedélyesen, de azért sírdogálnak kicsit, mikor előbújsz nekik. Nem azért, mert homofóbok, hanem mert ez az egész nagyon nem alap. Szembeállni velük, és lemaradizni őket, megölné azt a szeretetet és empátiát, amiből kiindulva majd hosszú munkával tényleg elérhető az elfogadás.

Két idézet: az első Székely Krisztától, a Katona rendezőjétől, aki így nyitotta meg a Budapest Pride fesztivált, és aki ebben a beszédében bújt elő hivatalosan is, azaz azonosította magát – “hogy dekódolható lehessen annak, akinek ez igénye” – melegként. A második a Kettős Mérce vendégszerzőié, Tonka Álmosé és Roselfeld Mirjamé, akik az LMBTQI-emberektől (durván leegyszerűsítünk, de a művi betűszó helyett maradjunk ebben: melegektől) és a Pride-tól ódzkodó honfitársainkat vették védelmükbe, mondván: az elutasítás, az idegenkedés nem annak a jele, hogy az illető rossz ember, hanem a közhangulaté, a féligazságokon és hazugságokon alapuló mítoszoké.

Ezt mondd a gyerekednek, ha meglátja a melegfelvonulást az utcán!

A két idézet ugyanarról szól: hogy képtelenek vagyunk figyelni egymásra, a saját vélt igazságainkat szajkózzuk, elég egy szó, egy mondat, egy lájk, és címkézzük, skatulyázzuk a másikat, ha nem pont azt gondolja, amit mi. Buzi, hazaáruló, ballib, látens buzi, homofób, náci – ismerős, ugye? Ennek köszönhető például az is, hogy minden, de tényleg minden egyes cikk alatt, amely a melegekről vagy a Pride-ról szól, vagy egyszerűen csak előkerül benne a téma anélkül, hogy a melegeket beteg, perverz, nemzetrontó mételyként állítaná be, borítékolhatóan előkerülnek pontosan ugyanazok a kommentek. Ezeket mindenki ismeri, aki átgörgette egy-egy ilyen cikk kommentszekcióját: azt kérik számon a Pride szervezőitől és résztvevőitől, hogy minek kell vonulgatni, hogy akkor miért nincs heteró Pride, hogy miért nem lehet ezt a négy fal között, hogy mit szól majd a gyerek, aki meglátja és így tovább.

A független magyar médiumok (egyébként érthető) gyakorlatától eltérően ezúttal komolyan vettük őket. Összegyűjtöttünk pár tipikus, többek között a Nők Lapja Café cikkei alatt is megjelent kommentet, összegyúrtuk a hasonlóakat és egy kicsit fazoníroztuk őket, hogy (bocsánat a rettenetes modorosságért) tűrjék a virtuális nyomdafestéket, majd összecsomagolva elküldtük őket a téma leghitelesebb szereplőinek: Karlik Cintiának, a Pride szóvivőjének, illetve a melegeket segítő, az ő helyzetüket kutató Háttér Társaságnak (pontosabban Dombos Tamás és Országh Kitti ügyvivőknek), hogy reagáljanak rájuk. Türelmesen, megértően, ismeretterjesztőleg. Íme a kommentek és az azokra adott válaszok.

Jó, oké, hogy melegek, de miért kell vonulgatni is? Ilyen alapon én is vonulgathatnék, mert heteró vagyok!

Karlik Cintia: Az, hogy kit szeretünk, nem magánügy – életünk fontos része, amit nyíltan megélni mindannyiunk számára fontos. Egy valóban elfogadó társadalomban pont annyira természetes az, hogy azonos nemű párok kézen fogva sétálnak az utcán, a szerelmükről beszélnek a barátaiknak és a családjuknak, a párjukkal mennek a munkahelyi buliba, mint az, hogy heteroszexuális emberek teszik ugyanezt. A Budapest Pride Fesztivál egyik célja éppen az, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy egyelőre nem egy ilyen elfogadó társadalomban élünk.

Bár próbálkoztak már “heteró büszkeség” felvonulást elindítani Magyarországon, nem lehet párhuzamot vonni. A leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) embereket éri komoly diszkrimináció, társadalmi kirekesztés és láthatatlanság, ezért fontos az LMBTQ-felvonulás, hogy kiálljunk magunkért, és mások is lássák, hogy létezünk. A heteroszexualitás viszont nemcsak társadalmilag elfogadott, hanem az elvárt norma, ezért nincs szükség heterófelvonulásra.

Ezt mondd a gyerekednek, ha meglátja a melegfelvonulást az utcán!

Háttér Társaság: A meleg büszkeségi mozgalmak abból a megfontolásból jöttek létre, hogy a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális (LMBTQI) embereket ugyanazok a jogok és bánásmód illeti meg, mint a heteroszexuális, cisznemű többséget. A történelem során számos mozgalom igyekezett hol radikálisabb, hol mérsékeltebb módon képviselni az LMBTQI-emberek jogait, az 1969-es Stonewall-lázadás emblematikus jelképe a mai melegmozgalmaknak, melynek során egy New York-i melegbár vendégei fellázadtak az őket folyamatosan zaklató rendőrök ellen. A Pride-felvonulás központi üzenete: LMBTQI-embernek lenni nem szégyen, azt érdemes nyíltan vállalni. Mivel a heteroszexuális, cisznemű embereket nem éri társadalmi elutasítás, joghátrány, azt senki sem kényszerül szégyenkezve eltitkolni, így az ilyen kiállásnak sem lenne sok értelme

Milyen jogokat akarnak még? Így is van mindenhez joguk!

KC: Az LMBTQ-emberek nap mint nap találkoznak azzal, hogy elítélik, megszólják vagy bántalmazzák őket; sokszor titkolniuk kell identitásukat a családjuk, barátaik, munkatársaik előtt és az utcán is. Ezért elengedhetetlen, hogy minél több olyan rendezvény legyen, ahol mindannyian önmagunk lehetünk – őszintén, nyíltan és felszabadultan. A hétköznapi kirekesztésen, titkolózáson és rejtőzködésen túl olyan konkrét jogsérelmek is érik a leszbikus és meleg párokat, mint a kizárás a házasság intézményéből vagy a közös gyerek vállalásából.

HT: Az LMBTQI-embereket ma számos területén éri jogszabályi szintű hátrányos megkülönböztetés, illetve a hatóságok számos jogszabályt nem megfelelően alkalmaznak. Az azonos nemű párok pl. nem köthetnek házasságot, ki vannak zárva a gyermekvállalás bizonyos módjaiból (mesterséges megtermékenyítés, közös örökbefogadás). A jog nem ismeri el egy azonos nemű pár mindkét tagját szülőnek, még akkor sem, ha a gyermeket évekig közösen nevelik. A transznemű embereknek el kell válniuk, ha nemüket szeretnék elismertetni, és orvosi szakvéleményekre van szükségük, ahelyett hogy sorsuk felül maguk döntenének.

Nehogy már még házasodni is akarjanak! A házasság férfi és nő köteléke, ennyi! Legyenek együtt, ha akarnak, de a házasság szentségét ne gyalázzák meg!

KC: A házasság változó jelenség, nagyon sokat alakult a történelem folyamán, és számtalan formája létezik a mai napig, melyek megférnek egymás mellett (kivéve természetesen a kényszer- és a gyerekházasságot). Kereteit a társadalom igényei alakítják, tehát mi magunk is alakíthatunk rajta. Nem lehet egyféle modellre mint kizárólagos járható útra hivatkozni, mert ennél jóval több létezik világszerte. A társadalmi berendezkedés, amiben nevelkedünk, amit magunk körül látunk, amit közösségként elfogadunk, az lesz a norma, vagyis abban érezzük jól magunkat. Ha azt sulykolják, hogy csak egy út van, egy lehetőség, és minden más forma veszélyt jelent erre az egyre, akkor az lesz a széles körben elfogadott.

Ezt mondd a gyerekednek, ha meglátja a melegfelvonulást az utcán!

Mivel az LMBTQ-közösség tagjai körében igen magas azoknak a száma, akiket saját családjuk már kamaszkorban eltaszít magától, különösen fontosnak tekintjük, hogy későbbi választott családjukkal (partnerükkel és gyerekeikkel) olyan társadalmi és jogi környezetben élhessenek, amelyben nem éri őket további megkülönböztetés és hátrány. Egy ideális világban a család alapja a szeretet és a kölcsönös tisztelet, és ha a házasság intézménye elég erős, akkor minden egymást szerető párt be tud fogadni, függetlenül attól, hogy a párt milyen nemű emberek alkotják.

HT: Korábban az eltérő felekezethez tartozó emberek nem házasodhattak meg egymással. Egy nő, ha megházasodott, nem tanulhatott szakmát, vagy nem gyakorolhatta korábbi szakmáját. Egy házas nő vagyona felett automatikusan férje rendelkezett. Hiába erőszakolta meg egy férj a feleségét, az nemi erőszakként nem volt büntethető. Ha ezeket a korábban a házasság intézményéhez szervesen kapcsolódónak vélt elemeket ki lehetett a házasság fogalmából iktatni, ezen utolsó nagy igazságtalanság felszámolása sem jelenthet akadályt.

Gyereket, ezeknek?! Nekem senki ne mondja, hogy az normális, ha egy gyerek egy olyan családban nő fel, ahol két apuka vagy anyuka van, és az a természetes neki, hogy ezt látja… Mibe, hogy az ilyenből sokkal nagyobb eséllyel lesz meleg!

KC: Az azonos nemű párok gyerekvállalása mára nem egy elméleti kérdés: rengeteg azonos nemű pár nevel gyereket hazánkban is. Arra, hogy egy azonos nemű pár együtt neveljen gyereket, korábbi kapcsolatból származó gyerek vagy egyedülállóként vállalt mesterséges megtermékenyítés/örökbefogadás útján van lehetőség. Egyedül arra nincs, hogy azonos nemű párok törvényesen is mindketten a gyerek szülőjévé váljanak. A szivárványcsaládok a társadalmi valóság részei, és mi hiszünk benne, hogy azoknak a gyermekeknek, akiknek a szülei az LMBTQ-közösség tagjai, ugyanolyan jogi háttérrel kell rendelkezniük, mint bármelyik másik társuknak.

A legtöbb kutatás is azt bizonyítja, hogy a gyerekek számára a legfontosabb, hogy szerető környezetben nevelkedjenek, és fejlődésüket nem befolyásolja az őt nevelő emberek neme. Ahogy heteroszexuális párok gyermekei is lehetnek heterók vagy melegek, úgy igaz ez az azonos nemű párok gyermekeire is, de egy elfogadó társadalomban ez nem jelenthetne problémát.

HT: Már ma is számtalan azonos nemű pár nevel gyermeket, legutóbbi kutatásunk szerint a 26 év feletti LMBQI-válaszadók közül minden negyedik. Amerikai és nyugat-európai kutatások azt mutatják, semmilyen káros hatással nincs a gyermekre, ha ilyen közegben nő fel: nem válnak nagyobb arányban meleggé, és ugyanolyan arányban válnak kiegyensúlyozott, boldog felnőtté. Az, hogy egy gyermeket azonos nemű pár nevel, nem jelenti azt, hogy ne találkozna más nemű emberekkel, pl. nagyszülőkkel, nagybácsikkal, nagynénikkel, tanárokkal. Az, hogy mi minősül “természetesnek”, mindenkinek mást jelent, a történelemben is folyamatosan változott, gondoljunk csak a nukleáris család megjelenésére, ami a korábbi, nem ritkán 7-10 fős együttélési formákat követte a maga 3-4 fős családképével. Legutóbbi szivárványcsaládos kutatásunkból kiderült, hogy a magyar fiatalok 55%-a szerint egy gyermek jobb helyen van azonos nemű párnál, mint a gyermekvédelmi rendszerben.

Nekem alapvetően semmi bajom a melegekkel, de miért kell Bibliát nyaló bőrtangás férfiakat mutogatni a kamionokon? Ez többet árt, mint használ!

KC: A közösségünk nagyon sokszínű, és természetes, hogy a média nem a sétálgató emberekre kíváncsi, hanem azokra, akik extrém kinézettel hívják fel magukra a figyelmet. Mindenkinek azt javasoljuk, vegyen részt a programokon, jöjjön el a felvonulásra, hiszen úgy találkozhat a felvonuló tömeg igazi arcával a médiában közvetített (sokszor hamis, sokszor egyébként külföldi Pride-okon vagy esetleg nem is Pride-okon készült) képek helyett.

Ezt mondd a gyerekednek, ha meglátja a melegfelvonulást az utcán!

HT: Minden mozgalomban vannak radikális és mérsékelt hangok, a radikálisat könnyebben észrevesszük, és hajlamosak vagyunk egy teljes mozgalmat azonosítani vele. A feltűnő, színes, provokatív jelmezek, performanszok, a karneváli hangulat a Pride-felvonulás szerves része: ez alatt az egy nap alatt mindenki szabadabban megmutathatja magát, szemben a szürke hétköznapokkal, amikor a társadalmi elvárások irányítják öltözködésünket, viselkedésünket.

Oké, vonuljanak, de miért nem lehet ezt a külvárosban? Van ott elég hely, és megtarthatják a bulijukat anélkül, hogy bárkit zavarnának és le kellene zárni miattuk a fél várost!

KC: Gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvényt bárki bármilyen békés indokkal megtarthat a belvárosban, egy demokráciában ez természetes. A lezárással a Budapest Pride szervezői sem értenek egyet: évről évre kérjük a rendőrséget, hogy ne alkalmazzon teljes lezárást, hiszen az nemcsak a mi alkotmányos jogainkat csorbítja, hanem a felvonuláson részt nem vevőknek is indokolatlan és aránytalan nehézségeket okoz. Lezárás nélkül, élő erővel biztosított vonulás ugyanolyan kevés és rövidebb ideig tartó forgalmi zárásokat eredményezne, mint bármilyen más tüntetés a városban.

HT: A Pride-felvonulásoknak éppen a láthatóság a lényegük, ezek az alkalmak a bulihangulat mellett erős politikai állásfoglalást is jelentenek az LMBTQI-emberek jogegyenlősége mellett. A belvárosi helyszín nem véletlen: azért tartják itt a felvonulást, mert ezzel is azt üzenik a felvonulók, hogy nem bújnak el, köztünk élnek, és nem tartják magukat kevesebbnek a heteroszexuális, cisznemű többségi társadalom tagjainál.

Én biztos ki nem mozdulok aznap, mi lenne, ha meglátná a gyerekem? Mit mondanék neki?

KC: Senki sem születik előítéletekkel, a környezetünk tanít meg minket rá. Mi egy olyan világot képzelünk el, ahol senki nem érzi magát bármilyen “mássága” miatt kirekesztve vagy megalázva, akár már gyerekkorában. A gyerekekre nem az egymást szerető párok, felszabadult és vidám emberek látványa lehet rossz hatással, hanem az erőszak, a gyűlölködés és az elfogadás hiánya.

HT:

Nézd, mennyi vidám ember!

Nekem is van meleg ismerősöm, és érdekes, ő tud a többségi normákat szem előtt tartva, normálisan viselkedni, és nem mindenki arcába tolni, hogy ő ilyen! Sőt ő is azt mondja, hogy ez már túlzás!

HT: Mint minden társadalmi csoportban, az LMBTQI-emberek között is megoszlik, ki milyen formában éli meg identitását, vagy milyen eszközöket lát hatékonynak a társadalmi elfogadás növelése érdekében. Akik a hétköznapok során családjukban, iskolájukban, munkahelyükön rejtőzködni kényszerülnek, érthető módon félnek a Pride-tól, pedig az hosszú távon az ő helyzetüket is javítja. Magyarországon 1997 óta vannak Pride-felvonulások: azóta fontos lépések történtek az LMBTQI-emberek jogegyenlőségének megteremtése felé, sokkal többen vállalják magukat, és jelentősen nőtt a társadalmi elfogadottság.

KC: A heteroszexualitás mindenhol látható – minden utcán, minden tévécsatornán, mindennap. Ha egy férfi a feleségét említi, vagy egy heteró pár megcsókolja egymást egy filmben vagy közterületen, az nem okoz botrányt, sőt sokaknak nem is tűnik fel. Viszont sokan azt várják el az LMBTQ-emberektől, hogy titkolják az identitásukat. Nem fogadjuk el azt a kettős mércét, ami azt állítja, hogy a többségi társadalom nyugodtan kifejezheti az identitását, illetve az érzéseit a párja iránt, de ha ugyanez vagy kevesebb az LMBTQ-embereknél előfordul, az már “magamutogatás”.

Sok LMBTQ-ember – sokan joggal – úgy érzi, hogy biztonságosabb alkalmazkodni a többségi normákhoz, de ez a biztonság legtöbbször egy illúzió, hiszen az a feltétele, hogy ne akarjunk teljes egyenlőséget, elégedjünk meg azzal, amit a többségi társadalom még megenged nekünk. Ha mindenki így gondolná, a teljes egyenlőség, a láthatóság, mások biztatása az elfogadásra csak álom maradna.

Megosztás Facebookon