Oltári baki: ez a szezon legjobb filmje egy tikkadt nyárestére

Míg az egyre inkább kínai igények szerint gyártó hollywoodi fősodorból szép lassan kikopnak a vígjátékok és a romantikus filmek – Kínában a kulturális és humorbéli különbségek miatt ezek nem eladhatók –, a franciák máig elképesztően hisznek a műfajban, és szinte tömegtermelésben, futószalagon ontják magukból őket. Ezek között elég sok az azonnal feledhető tucattermék, de már csak a nagy számok törvénye alapján is összejön időnként egy-egy kimondottan szerethető darab, és a jó hír az, hogy az Oltári baki egyértelműen ezek között foglal helyet. Ez már csak azért is így van, mert úgynevezett high concept darabról van szó, vagyis egy olyan filmről, aminek sztoriját egyetlen mondatban könnyen össze lehet foglalni bárkinek, és a történetben van is annyi izgalom, hogy felkeltse az emberek érdeklődését. Mivel a szeretők ritkán szervezik meg alkalmi partnerük esküvőjét, ezért ezzel a sztorival az Oltári baki alkotóinak máris nyert ügyük van: egy ilyen történet valóban kínál annyi izgalmat és fordulatot, hogy egy tikkasztó nyári estén moziterembe csábítson.

Nő a volánnál

Az, hogy egy film nemcsak feldobja magának a magas labdát, hanem le is csapja azt, egyáltalán nem egyértelmű, ám ez most mégis sikerül, nagyrészt az egyéjszakás kalandokért rajongó esküvőszervezőt, Juliette-et alakító Reem Khericinek köszönhetően, aki nagyjából úgy fest, mint ahogy Amy Winehouse nézett volna ki drogok és pia nélkül, némi napozással, több kajával és egy hagyományosabb frizurával megspékelve. Kherici nemcsak színésznőként tesz sokat azért, hogy az Oltári baki jól működjön – természetes játéka a film egyik nagy kincse – , hanem ő a film forgatókönyvírója és rendezője is egyben.

Neki köszönhető, hogy bár sokáig úgy fest, a film főhőse az elkalandozó és Juliette-tel egyéjszakás viszonyba keveredő Mathias, a sztori fokozatosan áll rá arra, hogy inkább Juliette karakterét helyezze fókuszba, és ez nemcsak hiúság Kherici részéről, hanem tényleg az ő karakterfejlődése a film egyik legizgalmasabb pontja. Kherici íróként és rendezőként ellen tud állni annak a kísértésnek is, hogy Mathias jövendőbelijét, Alexiát egy teljesen elviselhetetlen nőként mutassa be, ahogy azt a romkomokban általában szokták, bár azt azért ő sem tudja megállni, hogy már az első percektől kezdve ne legyen nyilvánvaló minden nézőnek, hogy Mathiasnak melyiküket kellene választania.

Egy esküvő gazdagéknál

Az Oltári baki a mai egyre jobban elnyúló játékidejű filmdömpingben már csak a visszafogott másfél órájával is szimpatikus. Miért húznák el jobban, ha ennyi van a sztoriban?

A film ügyesen építkezik, vagyis ahogy azt kell, a két nő és a köztük őrlődő férfi jó sok időt tölt együtt, hogy minél több legyen köztük a konfliktus. Még egy provence-i helyszínkeresésre is elmennek az esküvőszervezőként dolgozó Juliette-tel hármasban, mert ugye gazdagéknál (miért van az, hogy a romkomokban soha nincsenek csóró, anyagi problémákkal küzdő szereplők?) kivenni a helyi művházat elég snassz lenne, inkább kastélyokat, barlangokat és csodás partszakaszokat kell nézegetni, mert egy ilyen hely pont alkalmas egy százötven fős lagzihoz… Félreértés ne essék: Reem Kherici nem találja fel a spanyolviaszt, egyszerűen csak jól használja a műfajban bevett formulákat. A viccesnek szánt mellékszereplők többsége valóban vicces, élükön a megcsalt feleségjelölt apját játszó Lionnel Astierrel, aki szerepe szerint szabályosan rosszul van a gondolatától, hogy a lánya másé legyen, ne csak az övé, így verbális zaklatásokkal mindent megtesz azért, hogy a férjjelölt semmiképp ne érezze jól magát.

Franciásan francia romkom

Aki látott már háromnál több romantikus vígjátékot, az Oltári bakit látva sem fog lepadlózni a hatalmas fordulatoktól, és a film végében is csak pont annyi a meglepetés, hogy ne mondhassuk azt, hogy minden teljesen kiszámítható volt.

Kherici íróként és rendezőként csak két dologgal lő mellé. Juliette mellett időnként megjelenik a gyerekkori, gyakran gúnyolt duci énje, de ezek a visszaemlékezések nem sokat adnak hozzá a filmhez, sőt egy idő után inkább csak szájbarágós lesz tőle. Ennél is nagyobb mellélövés Juliette alkoholista anyukájának karaktere, aki szintén az egyik vicces mellékalak próbál lenni, csakhogy időnként Kherici kapcsol egyet, és meg kívánja mutatni a családon belüli alkoholizmus súlyosabb oldalát is, csakhogy ezek a momentumok iszonyatosan kilógnak egy ilyen könnyed, nyári, franciás vígjátékból.

És hogy mitől franciás egy francia romantikus vígjáték? Ezt talán szavakkal nehéz leírni, de úgyis mindenki érezni fogja, aki beül rá a moziba hűsölni egyet.