nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Fokozatosan csökkentenék a gimnáziumokba jelentkezők számát

Fokozatosan csökkentenék a gimnáziumokba jelentkezők számát

Egy kiszivárgott háttéranyag szerint a gimnáziumi keretszámok megvágásával és a kötelező felvételi rendszerrel fokozatosan csökkentené a gimisek számát és növelné a szakiskolásokét az Nemzetgazdasági Minisztérium.
NLCafé
f Ajánlom

“Megítélésünk szerint a szakképzésbe lépők számát növelhetné egy (…) kötelező jellegű felvételi rendszer, valamint a gimnáziumi keretszámok fokozatos korlátozásának bevezetése” – olvasható a Magyar Nemzet birtokába került, tavaly decemberi háttéranyagban, amit a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) készített. Azóta az anyag nem került a kormány elé, ugyanakkor ami késik, nem biztos, hogy múlik is: nem árt felkészülniük a szülőknek arra, hogy egyszer még bevezethetik a kötelező gimnáziumi felvételit Magyarországon.

A jelentésben ennek indoklásául az áll, hogy míg a 2012/2013-as tanévben a gimnáziumban és a szakképzésben részt vevő diákok aránya 37, illetve 63 százalék volt, ez a 2015/2016-os tanévre 41-59-re módosult. A háttéranyag szerint kifejezetten probléma, hogy olyan gimnáziumok is működnek ma Magyarországon, amelyek akár 2,5 körüli tanulmányi átlaggal is fölvesznek diákokat, pedig a gyengén teljesítő tanulóknak nemcsak alacsonyabbak a továbbtanulási esélyeik, de a szakképzést választókkal szemben is jelentős a hátrányuk, hiszen szakma nélkül nehezebben helyezkednek el a munkaerőpiacon.

A helyzet megoldására a fenti említett intézkedéseket ugyanakkor csak fokozatosan vezetnék be – áll a jelentésben. Bár a javaslat szerint a központi felvételire már a 2017/2018-as tanévtől szükség van, de ennek célja még csak az adatfelmérés lenne, valódi következménye a felvételiztetésnek majd csak a 2018/2019-es tanévtől lenne. Ekkor már “fokozatosan szűkülő keretszámokat” és “emelkedő tanulmányi követelményeket” is megszabnának.

“A fokozatosság jegyében a gimnáziumi létszámkorlátok bevezetésére először a magánfenntartású intézmények esetében kerülne sor a 2017/2018-as tanévben” – írják a háttéranyagban, de hozzáteszik azt is, hogy ezután már évente, minden fenntartóra vonatkozóan meghatároznák a gimnáziumi létszámkorlátot. 

Médiakampánnyal, ösztöndíjakkal kéne népszerűsíteni a szakképzést

A jelentés készítői szerint azokat a gimnáziumokba felvett tanulókat, akik képzése az alacsony jelentkezési szám miatt mégsem indul el, a szakképzésbe lenne ildomos irányítani. Bevezetnék, hogy ha egy gyereket az általános eljárásban nem vesznek föl sehova, akkor a pótfelvételin már csak a szakképzésbe tudjon jelentkezni.

A szakképzés népszerűsítésére azt is fölvetik, hogy a szakmákat bemutató médiakampányt kellene indítani azonnali hatállyal, amelyet a Miniszterelnöki Kabinetiroda irányítana. Az anyagban ugyancsak az ötletek között szerepel, hogy minden szakgimnáziumban legyen elérhető a tanulók számára nyelvi előkészítő évfolyam, és hogy bővítsék a két tanítási nyelvű szakképző intézmények körét. Nem utolsósorban egy általános szakképzési ösztöndíjrendszer ötletét is fölvetik. 

Megosztás Facebookon