Aktuális

Végső útjára kísérték Helmut Kohlt

Állami és európai uniós vezetők vettek végső búcsút az Európai Parlament strasbourgi székházában a június 16-án elhunyt volt német kancellártól. Helmut Kohl gyászszertartásán többek között Emmanuel Macron és a magyar miniszterelnök is részt vett.

A ceremónián a búcsúzó politikusok fejet hajtottak az uniós zászlóval letakart koporsó előtt, és kiemelték Helmut Kohl Németország újraegyesítésében játszott szerepét.

Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker egy személyes történetet is megosztott. Azt mondta, hogy amikor jóváhagyták az Unió 2004-es bővítését, és a kelet- és közép-európai országok többsége csatlakozott az EU-hoz, Helmut Kohl elsírta magát. “Ebéd közben Kohl engedélyt kért arra, hogy beszéljen. Ez kivételes eset volt, mert általában enélkül is magához vette a szót. Könnyeivel küszködve mondta, hogy a bővítési tárgyalások napja élete egyik legcsodálatosabb pillanata, hiszen német kancellárként megélte azt a történelmi pillanatot, amikor Európa közösen növekszik, és ez mély érzelmeket váltott ki belőle” – mesélte Juncker.

A gyászszertartáson részt vett még az Európai Tanácsa első embere, Donald Tusk is, aki felidézte, hogy Kohl éppen Varsóban tartózkodott, amikor a berlini fal leomlott. 

A meghívott politikusok között volt Bill Clinton, aki szerint Helmut Kohl olyan világot akart, ahol senki nem ragadja magához a vezető szerepet, és amelyet a szabadság, valamint az együttműködés jellemez. Emmanuel Macron francia köztársasági elnök arról beszélt, hogy Kohl bátor döntései nélkül a mostani generációnak nem lenne döntési jogköre.

A búcsúztatáson Angela Merkel meggyőződéses európainak nevezte az elhunyt politikust, a ceremónián Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere képviselte.

Helmut Kohl 1982-től 1998-ig volt Németország kancellárja. Ő az első politikus, akitől nem nemzeti, hanem európai uniós szintű gyászszertartáson vettek végső búcsút. Helmut Kohl 87 éves korában, június 16-án hunyt el ludwigshafeni otthonában.
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top