Aktuális

Meghaltak a Duna által elsodort gyerekek

Június 26-án kora délután két gyereket elsodort a Duna. Mostanra kiderült, hogy mindketten vízbe fulladtak. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított eljárást.

A gyerekek hétfőn Budafok-Tétény területén fürödtek a Dunában, amikor a tíz év körüli lányt elsodorta a víz, hasonló korú fiútestvére pedig utánament. Mindkét gyerek elmerült a folyóban, de a fiút egy közeli uszály ukrán legénysége még ki tudta menteni a vízből. A gyereket mentőhelikopterrel kórházba szállították, június 27-én azonban az a hír érkezett, hogy a kisfiú meghalt. 

Június 28-án az is kiderült, hogy a kislány sem élte túl a balesetet, ma délelőtt fél 11-kor találtak rá a holttestére.

A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított eljárást, és egy embert gyanúsítottként hallgattak ki. Az ATV riportja szerint a gyerekek egy Budapesten élő, négygyermekes egyiptomi család tagjai. A kislány keresésére még drónokat is bevetettek.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top