Aktuális

Kirúgták a pincérnőt, mert nem volt rajta melltartó

A főnöke három másik kollégája jelenlétében közölte vele, hogy ha nincs rajta melltartó, legközelebb már be se jöjjön.

“El se tudom mondani, mennyire megalázó volt az egész” – mondta a 22 éves Kate Hannah, aki egészen mostanáig egy kaliforniai bárban, a Bird&Beerben dolgozott pincérnőként. Azt mondja, nagyon szerette a munkáját és a vendégeket, de a közelmúltban egy igencsak szomorú eset miatt hátra kellett hagynia mindezt.

Kate egy felháborodott Facebook-posztban adta ismerősei tudtára, hogy főnöke azért bontott vele szerződést, mert nem viselt melltartót. A poszthoz a fiatal lány mellékelt egy fotót is, amelyen az egyenruháját viseli, majd hozzáteszi, egész mostanáig senkit sem zavart, hogy nem visel melltartót, amelyben – mint mondja – rettenetesen kényelmetlenül érzi magát.

Tegnap nálunk ebédelt a főnököm bátyja is, aki nem bírta megállni, és megjegyzést tett az öltözékemre, egész pontosan a melltartóm hiányára. Mindezt a főnököm jelenlétében” – írta Kate, majd hozzátette, már emiatt is borzasztóan kellemetlenül érezte magát, hát még akkor, mikor főnöke három másik kollégája jelenlétében, gyakorlatilag utasította őt arra, hogy hordjon melltartót, vagy másnap be se jöjjön.

“A történtek sokkoltak, hiszen az egész onnan indult, hogy az egyik vendég szexuálisan zaklatott engem” – mondja a volt pincérnő, akit felettese a szóváltás végén bolondnak és beképzeltnek nevezett. Kate egyébként azért hozta nyilvánosságra az esetet, mert úgy véli, senki nem érdemli meg, hogy így bánjanak vele. “Senki sem veheti el tőlem a jogot, hogy úgy öltözzek, ahogy nekem kényelmes” – jelentette ki.

Olvass még többet a pincérnőkről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top