Aktuális

Meghalt Otto Warmbier, az Észak-Koreából szabadon engedett diák

Pár nappal azután, hogy közel másfél évnyi raboskodást követően Észak-Korea szabadon engedte a Virginiai Egyetem diákját, Otto Warmbier meghalt. Warmbier – feltehetően a kínzások és az embertelen körülmények miatt – kómába esett, és hazaérkezését követően nem is tért már magához.

A 22 éves Otto Warmbiert előző héten engedte el Észak-Korea, de a Virginiai Egyetem diákja hazatérését követően már nem is tért magához. A fiatalembert a cincinnati kórházba vitték, ahol hétfőn délután közölték Warmbier halálhírét – írja a Washington Post. 

Az észak-koreai hatóságok korábban azzal magyarázták a diák rosszullétét, hogy a ritka, de nagyon veszélyes, a légzési- és a mozgatóizmok bénulását okozó botulizmusban betegedett meg, de a cincinnati orvoscsoport megállapította, hogy Otto Warmbier szervezetében nem volt kimutatható botulizmus, az agyszövetei azonban nagy kiterjedésben elhaltak. Az egyetemista apja később azt nyilatkozta, hogy a fiát brutálisan megverték a fogva tartásakor, és minden orvosi kezelést megtagadtak tőle.

Meghalt Ott Warmbier, az Észak-Koreából szabadon engedett diák

A férfit még tavaly márciusban ítélték el 15 év kényszermunkára az ázsiai diktatúrában, miután kihozott egy propagandaplakátot szállodájának azon részéről, amit a személyzetnek tartottak fenn. Ezt Észak-Koreában államellenes bűnként kezelik. Phenjan tavaly azt állította, hogy a diák az amerikai kormány hallgatólagos támogatásával és befolyása alatt követte el a bűncselekményt.

Warmbier feltehetően a kínzások és az embertelen körülmények miatt eshetett kómába, ami után hazaszállították. Családja búcsúüzenetében azt írta, hogy a Warmbier már nem beszélt, és nem reagált rájuk, ugyanakkor az arca változásán látszott, belül tudta, hogy végre megtalálta a békéjét.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top