Aktuális

Hónapokig nem lesz gáz egy solymári társasházban

Szerencsére nincs tél – gondolják a legtöbben, de nyáron sem fenékig tejfel meleg víz és főzési lehetőség nélkül élni. Arról nem is beszélve, hogy a váratlan kiadásokat minden családnak ki kell gazdálkodnia, és közben senki sem tudja, hogy mikorra oldódnak meg a problémák.

Minden egy lakógyűléssel kezdődött, ahol a társasház egyik lakója jelezte, hogy cirkót szeretne építeni a lakásában, de ezt az ötletet leszavazta a többi lakó, mivel ez a közös területeken is átépítést jelentett volna. Ekkor döntött úgy az idős úr, hogy a lakásában már évek óta szivárgó gázt bejelenti a gázműveknek, akik ki is jöttek megvizsgálni a szivárgást. Mivel több helyen is észlelték a problémát, ezért a gázfőcsapot elzárták, azóta a társasházban nincs gáz. Mellékszál, hogy az a lakó, aki a bejelentést tette, nem lakik a házban, tehát neki nem okoz mindennapos problémát az elzárt gáz. Mindeddig a történetben nincs is semmi meglepő: szivárog a gáz, ezért az illetékes hatóság elzárta. A java csak ez után következik.

Egy 14 lakásos társasházról van szó, ahol a külső, közös szakaszon is talált gázszivárgást a Tigáz embere. Ez egyébként nem újdonság, évek óta tudják a lakók ezt a problémát, ahogy a közös képviselő is. Mindez május 29-én történt, azóta viszont semmilyen változás nincs. Többször kérdeztem a közös képviselőt, hogy mikor kezdik meg a szerelést, mindössze annyi tájékoztatást kaptunk, hogy már két szakembertől is kért árajánlatot. Persze, mi is tudjuk azt, hogy nem könnyű hozzáértőt találni, és azt is tudom, hogy ez egy nagy munka lesz, ami nem készül el pár nap alatt, csak közben bizonytalanságban élünk, mert nem tudjuk, hogy meddig kell fenntartani ezt a helyzetet. Azt tudjuk, hogy fel kell újítani a teljes rendszert, a lakásokon kívüli részeket a lakók közösen állják, azonban a saját lakásában elvégzett javításokat mindenki maga fizeti. Nálunk például a gáztűzhely bekötése nem jó, ezt biztosan meg kell csináltatnunk.

Jelenleg nem tudunk főzni, illetve van egy mágneses főzőlapunk, amit használhatunk. A feleségem és én egész nap egy 40-42 fokos üzemben dolgozunk, igazán jól esne ebben a hőségben normálisan lezuhanyozni, és nem a főzőlapon melegített vízben pocskolni. Szerencsére a gyerekeink felajánlották, hogy tudunk náluk zuhanyozni, de hát mégis jobb volna otthon. És igen, tudom, nincs tél, legalább annak örülhetünk, hogy fagyoskodnunk nem kell… Akik tudtak, elköltöztek erre az időre a házból, aki maradt, annak meg tűrnie kell, és a legrosszabb tényleg az, hogy nem tudjuk meddig, mert nem kapunk egyértelmű válaszokat. Ja, és az átalányt továbbra is fizetjük a gázért, ami nincs, és nem használhatjuk!” – mondta el az NLCafénak Sári Gábor, aki az említett házban él.

Hónapokig nem lesz gáz egy solymári társasházban

A lakók szerint ez a helyzet akár hónapokig is eltarthat, hiszen nagyon kevés a szakember az országban, és jó idő lévén dübörög az építőipar, vagyis már elszerződtek hosszú időre előre.  És éppen a szakemberhiány miatt a munkák ára és az alapanyagárak is a csillagos egekig emelkedtek.

Kíváncsiak voltunk, mi a szolgáltató álláspontja, ezért e-mailben megkerestük. Válaszukból az derült ki, hogy valóban nem nekik kell megjavítaniuk az észlelt hibát, és a társasház, bár nem fogyaszt gázt, mégis köteles fizetni az átalányt.

“A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény alapján a csatlakozóvezeték és a felhasználói berendezés üzemképes és biztonságos állapotban tartására az ingatlan tulajdonosa köteles. Ennek megfelelően köteles gondoskodni azok rendszeres karbantartásáról, javításáról és szükség szerinti cseréjéről. Ennek megfelelően amennyiben a társasházban lévő felszálló vezetéken volt a szivárgás (meghibásodás), úgy a társasház mint közösség, ha egy lakónál, akkor az az egy lakó köteles gondoskodni a javításról. A hiba elhárításának idején is rendelkezésre áll a szolgáltatás, mivel annak korlátozása nem a szolgáltató érdekkörében felmerült hiba miatt van, ezért erre az időszakra is meg kell fizetni a díjakat” – válaszolta a gázszolgáltató a kérdésünkre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top