Aktuális

Eltűnt egy 140 éves terézvárosi ház

Hiába ígérte a befektető, hogy hímes tojásként fog vigyázni a homlokzatára annak a Nagymező utca–Ó utca sarkán álló, régi budapesti bérháznak, amelyben egy fura ráépítéssel szállodát nyitott volna, valahogy mégis lebontódott a 140 éves homlokzat.

Leromboltak egy 140 éves budapesti bérházat, amely egészen mostanáig védettség alatt állt, és a beruházó korábban azt ígérte, nem esik bántódása a homlokzatnak. Arra senki sem számított, hogy az ígérettel ellentétben a homlokzat nem éli majd túl a bérház többi részének bontását. A földdel egyenlővé tett épület pont az, amelyben korábban az Instant nevű hely működött.  

A kivitelező tervei szerint a homlokzatot vasbetonból újra visszaépítik majd, miután felépült a korábbi épület helyén a Hard Rock Hotel – írja többek között a nullahategy.hu.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top