Aktuális

Több százezer forintot számláztak egy gulyáslevesért a Váci utcában

Túlszámlázás miatt 13 főt állítottak elő a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói egy belvárosi Váci utcai Pub alkalmazottai közül. Az elmúlt másfél évben legalább 19 külföldi sértettet károsított meg a bűnszövetségben működő csoport, mellyel összefüggésben legalább 3 millió forint plusz bevételre tettek szert.

Külföldi turisták fogyasztás utáni túlszámlázásával összefüggésben hajtottak végre akciót a belvárosi rendőrök, melynek során 13 személyt előállítottak – számolt be a police.hu

Ez is érdekelhet Megnézem

A 2017. június 10-én éjfélkor megtartott akció során a kerületi rendőrök, több társzerv együttműködésével összehangolt ellenőrzést hajtottak végre az, V. kerület, Váci utcai pubban. Ennek során tetten érték az alkalmazottakat, amint két turistánál jóval az általuk ténylegesen fogyasztott érték felett számláztak.

A nyomozás során feltárt adatok szerint 2017. január 23-án éjjel egy koreai férfinek a szórakozóhelyen a fogyasztását követően 623 ezer forintos számlát állított ki a pincér. Miután a turistánál nem volt ennyi pénz, elkérték a férfi útlevelét, bankkártyáját és egy pénzautomatához kísérték annak érdekében, hogy a “fogyasztás” összegét kifizesse.

Az elmúlt másfél évben, ugyanezen a helyen, hasonló módszerrel legalább 19 külföldi turistánál számláztak ki jóval a fogyasztott érték feletti összeget. Az adatok szerint az egyik vendég például 250 ezer forintot fizetett két gulyáslevesért, egy üveg borért és két sörért. Az okozott kár összesen meghaladja a 3 millió forintot.

Elfogásukat követően a tulajdonost és a 12 alkalmazottat előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságára, ahol csalás bűntett és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd a nyomozók négy férfi őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.​

Több százezer forintot számláztak egy gulyáslevesért a Váci utcában
Több százezer forintot számláztak egy gulyáslevesért a Váci utcában
Több százezer forintot számláztak egy gulyáslevesért a Váci utcában

Forrás: police.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top