Aktuális

Donald Trump kockára tette a bolygónk jövőjét

Több médium is úgy értesült, hogy az Egyesült Államok kivonul a Párizsi Klímaegyezményből. Donald Trump ezzel sokat tesz a globális környezetvédelmi stratégia szétveréséért.

Három hírportál, az Axios, az AP és a Fox News is úgy értesült az elnök környezetéből, hogy Donald Trump kiléptetné az Egyesült Államokat a 2015-ben kötött Párizsi Klímaegyezményből.

A klímaegyezmény lényege az emberi tevékenységek és technológiák által okozott globális klímaváltozás elismerése és az ellene folytatott nemzeti és globális környezetvédelmi akciók összehangolása. Ha az Egyesült Államok a Föld egyik legnagyobb szén-dioxid-kibocsátójaként nem vesz részt ebben a küzdelemben, az súlyosan károsítja a globális környezetvédelem ügyét.

Trump már elnöki kampánya során utalt rá, sőt viccelődött vele, hogy nem veszi komolyan a klímaváltozást. A világ vezető nagyhatalmait tömörítő G7 legutóbbi találkozóján, Taorminában sem foglalt állást klímaügyben, ezért nem meglepő, ha a Fehér Ház is megerősíti a mostani értesülést a klímaegyezményből való kilépésről. (via Portfolio.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top