nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Gábor, a hajléktalan festőművész boldognak érzi magát

Gábor, a hajléktalan festőművész boldognak érzi magát

Gábor több évtizede él otthontalan alkotóművészként, mégsem boldogtalan. Ott van neki Rembrandt, Monet, a saját képei, versei és a rengeteg fantasy regény, amelyeket jó ideje angolul olvas. Tízezer forintnál ritkán költhet többet havonta. Mostanában lesz 62 éves.
Bakóczy Szilvia
Bakóczy Szilvia
Fotózta:Kováts Dániel
f Ajánlom

Dvorcsák Gáborral a Fedél Nélkül utcalap díjátadó ünnepségén találkoztunk. Ő lett a nyertes képzőművészet kategóriában. Amikor a szünetben megtudtam, hogy “ha van elég zsé kajára“, akkor legszívesebben az egész napot a műteremben tölti, mellette mindennap gyúr, mellesleg mostanra az angoltudását is tűrhetőre csiszolta, kíváncsi lettem a történetére. A műteremben kerestem fel, megkértem, mesélje el az életét. 

“Kilenc éve élek a Baptista Szállón. Húszan vagyunk egy szobában. Normális hely ez, saját ággyal, tiszta ágyneművel, fürdőszobával, jól felszerelt konyhával. Reggel 6-kor felkelek, tisztálkodom, lefőzöm a napi kávéadagot, és 8 óra után néhány perccel már a Blahán vagyok, a MÜSZI-ben. Leülök a festőállvány elé a stokira, és csak festek, rajzolok, versekkel bíbelődöm, urambocsá’ olvasok egy keveset. 11 órakor elmegyek az úgynevezett nappali melegedőbe, megebédelek, utána folytatom a munkát a műteremben. Este 9 után érek vissza a szállóra. A rutin többé-kevésbé ugyanaz, bár néha elmegyek egy-egy kiállításra, vagy részt veszek a Menhely Alapítvány valamelyik díjátadóján, versfelolvasó estjén.

Fotók: Kováts Dani
Fotók: Kováts Dani

A családom már az ötvenes években szétesett. Anyám tanárként dolgozott Szegeden. Apám 56-os forradalmár volt, börtönbe zárták, később amnesztiával szabadult. Anyám még ez előtt elvált tőle. Akkoriban ez elvárás is volt. Elköltöztünk a Dunántúlra, anyám hol azt mondta apámról, hogy megölték, hol azt, hogy buszvezető Szegeden.

Tizennégy éves koromban állami gondozásba vettek. Inkább nem részletezném, hogy miért. Hivatalból értesítették az apámat. Gyermekelhelyezési pert indított, amit meg is nyert, pedig akkoriban ez nagyon ritka volt. 

Gábor, a hajléktalan festőművész boldognak érzi magát

Sok köszönet, mondjuk, nem volt abban, hogy hozzá kerültem. Nagyon szigorú és merev ember volt, nyomasztónak éreztem a személyiségét. Én álmodozó alkat voltam, ehhez képest ő sosem inspirált semmire, inkább csak kioktatott, éreztetve a szellemi fölényét. Tény, hogy a börtönévek alatt elolvasta a fél világirodalmat. Többször anyámhoz szöktem tőle. Végül javítóintézetbe zártak. Amikor betöltöttem a tizennyolcadik évemet, mehettem, amerre láttam. 

Fiatalon többnyire segédmunkásként dolgoztam. Ha volt munkám, munkásszállón laktam, ha nem, csavarogtam. Annak ellenére, hogy volt bennem egyfajta lázadás minden ellen, a csöves kultúra sosem érintett meg. 1979-ben kezdtem festeni, még a katonaság alatt tévedt a kezembe az ecset, ami aztán ott is ragadt. Kellett vagy húsz év, hogy valamelyest elsajátítsam ezt a szakmát. Hogy kik a példaképeim? Szinte mindenki, aki a lélekkel, a humánummal foglalkozik.

A 80-as évek alatt különböző dekorációs műhelyekben dolgoztam, áruházaknak, ipari vásároknak készítettünk paravánfalakat, feliratokat. Mellette képzőművészeti szakkörökre jártam, többek között Benedek György és Bálványos Huba mesterekhez. 

Több kapcsolatom is volt, köztük jó néhány plátói és beteljesült szerelem. Ezekből vagy ezer szerelmes vers született. Lett volna egy gyerekem is, de végül tragikus vége lett. 21 éves voltam, egy munkásszállón laktam, de nem volt folyamatosan munkám. Így volt ezzel a párom is. Kiderült, hogy gyereket vár, a fejébe vette, hogy elveteti, ami részben az én felelősségem is. A műtét nagyon rosszul sikerült, utána még vagy nyolcszor kellett megismételni, a párom később jóformán lerokkant, végül pedig meghalt rákban. A mai napig sokat gondolok erre. 

 

Nehéz kérdés ez a párválasztás manapság. Nyugodtan nevezhetjük súlyos problémának. Sok hajléktalan azért választ hajléktalan párt magának, mert ez a legegyszerűbb. A szállókon van női szakasz, a problémák hasonlók. A túléléshez is segíthet, ha egy párt alkotnak. Végső soron én mégsem panaszkodom, egészen katartikus és jó kapcsolataim is voltak, szociális hátrány nélküli asszonyokkal. Nem igazán ért diszkrimináció ezen a téren.

 

Gábor, a hajléktalan festőművész boldognak érzi magát

Manapság ha bármire szükségem van, az egyik exem biztosan segít. A Menhely Alapítványnak szintén rengeteget köszönhetek. Vannak még barátaim, köztük költők, írók. Ez nagyon jó érzés, de ne gondolja azért, hogy függő vagyok az emberektől!

Gábor, a hajléktalan festőművész boldognak érzi magát

A szállón, ahol lakom, van egy színültig tele pakolt ruhásszekrényem. Egy rahedli kézirat, könyvek, rajzok vannak benne. Néhány ruha még. Nagyjából ennyi, azt hiszem.

Havonta két pályázaton indulok, festmény és vers kategóriában. Aránylag gyakran vagyok első díjas, ami jelenthet tízezer forintot is. Nyugdíjam még nincs, nem is lesz túl sok, azt hiszem, segélyért pedig nem megyek. Pitiáner összeg, nem ér annyit, amennyit sorban kell érte állni. Azt sem akarom, hogy rám süssék: a társadalmon élősködöm.

Gábor, a hajléktalan festőművész boldognak érzi magát

Tízezer forint borzasztóan kevés.

– Ne gondolja. Be lehet ezt osztani. Tény, hogy kicsit hedonista vagyok ehhez, de némileg azért futja a hedonizmusomra is.

Mire költ?

– Elsősorban kávéra. Nagy kávérajongó vagyok! Ha tehetem, veszek egy tábla Milkát. Valamennyit gyógyszerre is kell költenem, van egy kis szívelégtelenségem, bár nincs semmilyen káros szenvedélyem, tíz éve a dohányzásról is leszoktam. Némi kaját is szoktam venni. Az ingyenkonyhán kapott reggelit, ebédet ki kell egészíteni valamivel. Régebben 2800 forintot költöttem az Akadémia könyvtárára évente. Ez az internet miatt is nagyon fontos volt, most már a műteremben tudom a wifit használni. 

Gábor, a hajléktalan festőművész boldognak érzi magát

A kaján belül mi fér bele?

– Elsősorban konzervet veszek. Nincs időm főzni a szállón, viszont a műteremben és a nappali melegedőben meg tudom melegíteni. Kenyeret kapok mellé, így ezt többnyire két napra be tudom osztani.

Utazás?

– Általában bliccelek. Arra már tényleg nem futja. Illetve, az alapítványnak köszönhetően mindig van nálam egy-két BKV-jegy. A blicceléssel amúgy az a baj, hogy ha olvas az ember, nem feltétlenül veszi észre az ellenőröket. 

Gábor, a hajléktalan festőművész boldognak érzi magát

Miket szokott olvasni?

– Science fictiont. Legutóbb a Medieval World című regényt.

Angolul?

– Angolul, persze.

Azt ne mondja, hogy egyedül tanult meg.

– Pedig egyedül. Nagyrészt az olvasás által. Az a helyzet, hogy Zsoldos Péter halála óta nincsenek jó szerzők a fantasyben, a fordítások többsége pedig amolyan kamu-fércmű. Gregory Betancourt: The Rogue Pirat című alkotása került a kezembe elsőnek. Kiírtam belőle minden egyes szót. Utána elővettem a szótárt, és a szavak mellé írtam a jelentésüket. Majd elolvastam a könyvet ide-oda lapozgatva a szótáramban. Ma már szinte jobban olvasok angolul, mint magyarul. Nagyjából úgy vagyok vele, mint Arany János volt, aki csak olvasni és fordítani tudta az angolt, beszélni nem. Jut eszembe, van egy rakás műfordításom, Shakespeare-től Sylvia Plathig, ha érdekli, nyugodtan nézzen bele a Magyarul Bábelben weboldalon. 

Gábor, a hajléktalan festőművész boldognak érzi magát

Nem volt nehéz nyelvtan nélkül összerakni a mondatokat?

– A nyelvtan nem nagy ügy az angolban, de tény, hogy bele kellett az elején nézni egy-egy nyelvkönyvbe.

Tavaly még futottam mindennap egy órát, mára csak a gyúrás maradt. Nincs sok időm. Talán jövőre elkezdem a futást újra. A szállón van egy előtér, benne egy vasszerkezettel, ami a tetőt tartja. Azon szoktunk húzódzkodni. Eleinte körbetekertük újságpapírral, hogy ne sebezze ki a kezünket. Észrevették, kapott egy borítást. Most lényegesen könnyebb. 

Gábor, a hajléktalan festőművész boldognak érzi magát

Többek között azért is kezdtem el a gyúrást, hogy ne legyek olyan elesett. Sokszor látom, hogy hogyan löknek félre embereket, na, gondoltam, velem ezt biztosan nem fogják csinálni.

Százhúszan vagyunk a szállón, jó, ha húszan csinálunk ilyesmit. A hajléktalanok jelentős része bizonyosan a reménytelenségben éli a mindennapjait. Főként az utcai hajléktalanok. Isznak, drogoznak, balhéznak. Áldozattá vagy hiénává válnak. Ez ennek a dolognak a katasztrofikus része. A baj az, hogy az emberek többsége azt hiszi, mindenki ilyen, pedig rengetegen dolgoznak, küzdenek, tesznek azért, hogy jobb körülmények között éljenek. 2004 környékén egy ideig én is laktam az utcán. Az egyik budapesti piac fölött volt egy fedett épületrész, azon rendezkedtünk be. Volt egy-két matracunk, a tisztálkodást megoldottuk a szállókon, elvoltunk a körülményekhez képest néhány hónapig, aztán szétesett a társaság. Akkoriban írtam az első verseimet. 

Gábor, a hajléktalan festőművész boldognak érzi magát

Az utcán élő hajléktalanok többsége csapatban él, a nagyobb szállókon is gyakran szerveződnek klikkek. Ahol nagy a fluktuáció, ott több a veszély is. Gyakoriak a támadások, és egyáltalán nem csak a többi hajléktalan részéről. Valaki brahiból jár az utcára hajléktalanokat verni, főként a város szélein lévő területeken. De nem csak ezeken a területeken nyomasztó a légkör. Egy sűrű tömegben szinte tapintani lehet, hogy nem tekintenek embernek, akkor sem, ha nem látszik rajtad a hajléktalan lét. Tele vannak az emberi kapcsolatok töréssel, hiánnyal. Szerencsére jóságból is van tapasztalatom az utóbbi időben. 

A mostani életem sokkal nyugodtabb. Ez most olyan, mint a fehér galléros embereké, akik annak rendje és módja szerint eljárnak dolgozni. Van bennem némi keserűség, de ez inkább a gyerekkorhoz kapcsolódik, nem a körülményeimhez.

Maga a hajléktalanság számomra másodlagos, harmadlagos kérdés. Teszem a dolgom, alkotok, ebben élek, akkor is, amikor olvasok, akkor is, ha csak úgy nézek magam elé.

8 Fotó megtekintése

Gábor, a hajléktalan festőművész boldognak érzi magát

Tény, hogy jó lenne egy hely, ahol mindennap lehajtom a fejem. Az sem mellékes, hogy ezt egyedül kell-e megtennem, vagy van valaki mellettem. Nem tudom, sok minden változna-e, ha rám szakadna az OTP. Már nem ambicionálnám, hogy a világot járjam, vagy szórjam a pénzt. Különösebben a nyüzsgés sem érdekel.

Na, nem haragszik, ha lassan megyek? Nemsokára kezdődik a Leé Józsi barátom verseiből készült monodráma az Átrium moziban. Három éve halt meg. Mondtam már, hogy én illusztráltam a kötetét? Háromszor voltam már ezen az esten, de muszáj visszamennem negyedszer is, eszméletlen szuper. Viszlát, köszönöm a beszélgetést! Ha eszébe jut egy kérdés, nyugodtan hívjon fel. Általában elérhető vagyok a mobilon.”  

Gábor, a hajléktalan festőművész boldognak érzi magát

(Dvorcsák Gábor néhány képe a Ciraada Kortárs Galériában megvásárolható.)

 

Megosztás Facebookon