Aktuális

Erőszakkal tartotta távol nejét a válópertől

Furcsa és nem éppen törvényes módját választotta egy zalalövői férfi annak, hogy otthon tartsa feleségét néhány órára. A válóperükre igyekező asszony iratait a férj elrejtette, majd nem engedte ki a lakásból feleségét.

Lekéste a saját válóperét egy zalalövői asszony, miután férje eldugta az iratait, és nem engedte ki őt a házból. A húsz évig tartó házasságnak egy januári válóper vetett volna véget, ám mivel az érintettek nem jelentek meg, így az eljárást megszüntették.

A feleség azért nem jutott el a tárgyalásra, mert férje a válóper napjának reggelén kivette neje táskájából az iratait és a mobilját is, majd alaposan elrejtette őket. Mikor a feleség indulni készült volna a tárgyalásra, a férj elállta az útját, és egy órán keresztül megakadályozta, hogy a nő kijusson a házból.

Miután már biztos volt, hogy az asszony nem ér oda a válóperre, elengedte. A férj terve nem jött be, mert a bíróság pár napon belül hatályon kívül helyezte a válópert megszüntető határozatát. Pórul is járt, mert ellene személyi szabadság megsértése bűntette, okirattal visszaélés vétsége, valamint kényszerítés hatósági eljárásban bűntett miatt emelt vádat a zalaegerszegi járási és nyomozó ügyészség – írja a zaol.hu.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top