Aktuális

1 elítéltnek kegyelmezett csak a magyar államfő

Csupán egyetlen elítéltnek adott kegyelmet 2017 első negyedévében a magyar államfő.

Az idei év első negyedévében Áder János államfő mindössze egyetlen elítéltnek adott kegyelmet  írja csütörtöki számában a Magyar Hírlap, az Igazságügyi Minisztérium összesítésére hivatkozva.

A statisztika szerint 2017 első három hónapjában 235-en nyújtottak be kegyelmi kérvényt a köztársasági elnökhöz. Az arányokat tekintve az elmúlt 14 évben tavaly kaptak a legtöbben kegyelmet az államfőtől, a kérvényt benyújtók 4,44 százaléka, vagyis a 495 elítéltből huszonketten. Ugyanakkor a negatív rekord is Áder János nevéhez fűződik. 2014-ben csupán négy elítéltnek kegyelmezett, ami a kérelmezők alig több mint fél százalékát jelenti.

Nem kegyelmez az elítélteknek Áder János
Nem kegyelmez az elítélteknek a magyar kormányfő

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top