Aktuális

Balesetet okozott a rendőrnő, de nem állt meg

Gyorsított eljárásban állították bíróság elé a cserbenhagyó rendőrnőt.

Egy szolgálaton kívül lévő rendőrnő 2017 márciusában Balatonszabadinál hajtott fel az M7-es autópálya gyorsítósávjára, majd onnan a külső sáv helyett a belső sávba sorolt be. A manőver során azonban nem észlelte a belső sávban szabályosan közlekedő gépkocsit, amelyben egy négyfős budapesti család utazott, és eléjük vágott. A gépkocsit vezető családfő a baleset elkerülése érdekében a belső sávot szegélyező szalagkorlát felé kormányozta az autót, azonban az megcsúszott, és nekiütközött a szalagkorlátnak, amelyen 57 méter hosszan sodródott.

A rendőrnő ugyan észlelte az általa okozott balesetet, ennek ellenére nem állt meg, hanem folytatta az útját Nagykanizsa irányába. A sértettek gépkocsija mögött közlekedő autós azonban látta a balesetet, a vádlott után hajtott, és sikerült megállítania, majd visszatértek a helyszínre.

A balesetben senki nem sérült meg, a gépkocsi azonban totálkárosra törött, és a szalagkorlát is megrongálódott.

A Siófoki Járásbíróság cserbenhagyás vétsége miatt 135 000 forint pénzbüntetést, valamint közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki a vádlottal szemben. Az ügyész a büntetés súlyosítása végett fellebbezett. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top