Aktuális

Érettségi 2017: hiba csúszott a két tannyelvű matek feladatsorába

Rosszul fordították le angol nyelvre az idei matematikaérettségi feladatsor egyik feladatát, amitől az megoldhatatlannak bizonyult.

Az angol nyelven kedden matematikából középszinten érettségizők feladatsorában az egyik feladat hibás volt – tudta meg az Index az egyik két tannyelvű gimnázium igazgatójától.

Egy olyan szöveges feladatot kellett volna megoldaniuk a diákoknak, amelynek leírásában a helyes size (méret) kifejezés helyett következetesen a type (típus) szó állt, emiatt érthetetlenné és így megoldhatatlanná vált a feladat. 

“Az érettségi kezdete után 60 perccel szólt nekünk az Oktatási Hivatal, hogy a 16/B jelű feladat hibás. Gyorsan meg is nézte az angol nyelven matematikát oktató tanár kollégánk, és valóban, azt látta, hogy abban a formában, ahogy a feladatlapon szerepel, a feladat megoldhatatlan. Az angol szöveg leírásában olyan jellegű elírás volt, amely miatt lehetetlen volt helyes megoldást készíteni” – mondta az igazgató.

Rögtön korrigálták a hibát

Az iskola illetékesei megkérdezték az Oktatási Hivataltól, hogy milyen jogosultságaik vannak ilyen esetben, és azt a tájékoztatást kapták, hogy az igazgató időhosszabbítást rendelhet el. Ennek megfelelően 15 perccel tovább írhatták a két tannyelvű érettségizők a matematikafeladatokat. A szaktanár emellett javította a feladat szövegét úgy, hogy értelmes és megoldható legyen.

A lap kiemeli, hogy ennek ellenére az érintett érettségizők aggódnak, hogy majd abból lesz bajuk, hogy nem az eredeti, központilag kiadott feladatot, hanem a helyben javított feladatot oldották meg.

A megoldókulcsból fog kiderülni, hogyan kell értékelni a feladatot, azt viszont egyelőre még a tanárok sem látták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top