Aktuális

Egyre nehezebb bliccelni a fizetős utakon

Egyre több autós ellen indít pótdíjas eljárást a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt., mert egyre javul az ellenőrző rendszer hatékonysága.

Ahogy nő az ellenőrzési rendszer hatékonysága, úgy nő a díjköteles utakon bliccelő autósok ellen indított pótdíjas eljárások száma. A NÚSZ tavaly 303 millió esetben ellenőrizte az érvényes e-matricák meglétét a díjköteles úthálózaton, míg 2015-ben 208 millió, 2014-ben pedig még csak 133 millió alkalommal történt ilyen ellenőrzés.

Érvényes jogosultság nélküli úthasználatért tavaly 731 ezren kaptak büntetést, 42 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. A befizetett pótdíjak összege csaknem 5,8 milliárd forint volt tavaly, ez 13 százalékkal haladta meg az előző évit, és több mint kétszerese volt a 2014-es 2,6 milliárd forintnak.

Nem csökken a bliccelők száma

A bliccelések aránya kissé csökkent, ugyanakkor a díjköteles utak forgalma erősödött, és az ellenőrzések hatékonysága javult, emiatt emelkedett a büntetések száma. Az adatok szerint a bliccelők mintegy fele egyáltalán nem vesz matricát. Negyedüket azért büntetik meg, mert csak az után veszik meg a matricát, hogy felhajtottak a fizetős útszakaszra, ők minden esetben büntetést kapnak.

A megbüntetett autósok egyharmada rossz rendszámot ad meg a matricavásárláskor, ebben az esetben lehetőség van korrekcióra és a büntetés elengedésére.           

 A bliccelő autósokra 61 fixen telepített és 45 mobil ellenőrző ponton vadászik az ország 2600 kilométernyi fizetős útszakaszain a NÚSZ.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top