Aktuális

Diákok jótékonysági akciója miatt sírnak a virágboltosok

Kisebb botrány lett abból, hogy egy gimnázium diákjai lemondanának a virágcsokrukról, és helyette inkább fogyatékkal élőket támogatnának.

Egy hete mi is beszámoltunk arról, hogy az Eötvös József Gimnázium diákjai indítottak egy mozgalmat “KézenFogva Ballagunk!” néven, aminek lényege az, hogy a családtagok, ismerősök ne vegyenek nekik virágot a ballagásukra, hanem ezt az összeget – vagy annak legalább egy részét – inkább jótékony célra továbbítsák, segítsék vele a KézenFogva Alapítványt.

Nem kellett csak egy pár nap, hogy elárasszák az internetet a huhogók, akik egyből azt vizionálták, hogy néhány diák akciójától az egész hazai virágkötő szakma lehúzhatja a rolót. Aztán ott vannak azok, akik szerint nem a ballagási csokron kellene spórolni, hanem a drága ruhákon, autón és szépészeti beavatkozásokon.

A HVG kommentgyűjtése:

“Azért elgondolkoztató számomra, hogy azok a virágkötők, akik napi 12 órát dolgoznak hétvégén is és ünnepnapokkor is, amikor mások pl. a meleg lakásban szürcsölik a halászlét karácsonykor, akkor ők dolgoznak. De minekután már minden bokorban lehet kapni multis virágot ez az akció még nagyobb megbecsülést fog vinni maga után feléjük… Nagyon szép gesztus, de ne tegyünk már tönkre másokat.

Nézzük már meg az érem két végét. És próbálja már felfogni ez a társadalom, hogy a virágosokat becsülni kell azért, hogy a saját magán- és családi életüket helyezik háttérbe a szakmájukért. Vagy eljön annak az ideje, hogy ezt tönkretéve a szerettünk esküvőjére, temetésére… vihetik a multis virágot” – írja egy dühös hozzászóló, majd egy későbbi kommentben hozzáfűzi: “Nem tudom, mik lesztek, ha beléptek a nagybetűs adó és bér és stb. fizető életbe, de kívánom, hogy mindenki rajtatok spóroljon, gyűjtsön. És majd ha nem tudsz a szeretteiddel lenni egy ünnepen se… tudd megmagyarázni, hogy kik miatt! Szívből kívánom!”

“Hadd döntsék már el a gyerekek, hogy segíteni akarnak a rászorulókon, vagy a virágárusokat akarják gazdagítani. Ez az Ő döntésük és én szépnek tartom.”

“Olyanoknak kívánsz rosszat, akik nálad rosszabb helyzetben lévőknek akarnak segíteni…”

“Lenne még ötletem, hogy hatékonyabban menne a jótékonykodás! Fiatalok mondjatok le:

– italról;
– külföldi nyaralásról;
– ékszerekről;
– drága ruháról és cipőről;
– autóról;
– vacsoráról puccos étteremben;
– több tízezer forintos szépségkúráról…

Esetleg valakinek lenne még ötlete, hogy min lehet még spórolni????

Ha ezekről lemondanának, akkor nem csak ennek az alapítványnak jutna! Virág ebben a felsorolásban igen is filléres dolog!”

HVG

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top