Aktuális

Sokáig hálás lesz a rendőröknek ez a mezőtúri autós

Valószínűleg a magyar kriminalisztika történetének leggyorsabban felgöngyölített autólopási ügyéről számolt be kedd délután a police.hu. A lap szerint a bejelentéstől számított 24 perc alatt elfogták egy autólopás gyanúsítottjait, és az ellopott autó is sértetlenül meglett.

Mindössze 24 perc kellett ahhoz, hogy a gyomaendrődi rendőrök elfogják egy mezőtúri autólopás gyanúsítottjait. Igaz, ahhoz sem kellett sok, hogy a gyanúsítottak elkössék a szóban forgó járművet, ugyanis azt nyitott ajtóval, az indítókulccsal a gyújtáskapcsolóban hagyta az utcán a tulajdonosa, ráadásul még az autó papírjai is a kesztyűtartóban voltak.

Sokáig hálás lesz a rendőröknek ez a mezőtúri autós

A felelőtlen tulaj még látta is az erkélyéről, ahogy május 2-án éjfél előtt nem sokkal ketten bepattanak a kis Peugeot-ba, majd elszelelnek. Miután a tulajdonos értesítette a mezőtúri rendőröket, ők körözést adtak ki a gépkocsira, amelyet 24 perccel később Gyomaendrőd belterületén le is füleltek az egyenruhások.

A kocsit megállították, majd ellenőrizték és elfogták a benne tartózkodó öcsödi és békési lakosokat. A rendőrök a gépkocsit lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosának. A 25 és 21 éves fiatalok ellen lopás vétsége miatt indítottak eljárást.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top