Aktuális

Gyerekeket raboltak ki a 12 és 13 éves fiúk

Pénzt, mobiltelefont, BKV-bérletet is zsákmányoltak a kiskorú rablók.

Egy akkor 13 éves fiú 2016. március 27-én a déli órákban a III. kerületben az utcán leszólította egy iskolatársát, egy 10 éves fiút azzal, hogy van-e pénze. Amikor a sértett azt válaszolta, hogy nincs pénze, a fiatalkorú vádlott több alkalommal oldalba rúgta a kisfiút, majd berángatta egy kapualjba, és ott ököllel és tenyérrel többször megütötte, megrúgta. A sértett elesett, ekkor a vádlott több alkalommal még a földön is megrúgta őt, majd átkutatta a ruházatát, és a sértett zsebéből ki akarta venni annak 1000 forintját. A megtámadott kisfiú azonban ezt nem hagyta, ráfogott a zsebére és kiabálni kezdett, amire a járókelők felfigyeltek, és a segítségére siettek, ezért a fiatalkorú támadó elmenekült.

Mintegy két hónappal később, 2016. május 19-én a 13 éves fiú egy 12 éves társával rabolt ki egy szintén 12 éves fiút a XI. kerületben. Az elkövetők egy bevásárlóközpont előtti buszmegállóban szólították le a sértettet, és már akkor megfenyegették, hogy megverik, ha nem adja oda az értékeit. Később mindhárman leszálltak a buszról, majd a sértett a fenyegetés és bántalmazás hatására átadta az elkövetőknek a mobiltelefonját és a BKV-bérletét.

A fiatalabb elkövető ezután 2016. július 1-jén a IX. kerületben szintén egy kiskorú sértettet támadott meg, és ennek során elővett egy bicskát is, amivel – a telefonjának megszerzése érdekében – a közöttük emiatt kialakult dulakodás során a sértett egyik ujját megszúrta.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség több rendbeli – egy esetben felfegyverkezve elkövetett – rablás bűntette miatt emelt vádat az ügyben, és a fiatalkorú elkövetők életkorára tekintettel – a rájuk vonatkozó szabályok szerint – javítóintézeti nevelés elrendelésére tett indítványt a vádiratban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top