Aktuális

Időseket lopott meg – hat év fegyházat kapott

Első fokon hat év fegyházbüntetésre ítélt a bíróság egy nőt, aki társával együtt idős budapesti nők bizalmába férkőzött, majd ékszereket és pénzt lopott el tőlük.

A budapesti IV. és XV. kerületi ügyészség tavaly ősszel emelt vádat két nő ellen nyolc rendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás miatt. A nők a vád szerint 2015 szeptembere és novembere között rendszeresen, szervezetten, a feladatokat egymás között megosztva időskorúak sérelmére követtek el lopásokat.

A vádlottak a sértetteket idős koruk alapján tudatosan választották ki, majd követték őket az utcán, az orvosi rendelőből, gyógyszertárból hazafelé menet, de volt, akit a temető előtt szólítottak meg. Valamilyen ürüggyel a bizalmukba férkőztek, többnyire régi ismeretségre hivatkoztak, de előfordult, hogy az orvosuk asszisztensének vagy szociális munkásnak adták ki magukat.

A sértetteket ezután gépkocsival hazavitték, majd felmentek velük a lakásukba. Ezután rendszerint amíg az egyikük elterelte az idős ember figyelmét, addig a társa aranyékszereket, készpénzt és egyéb értéktárgyakat tulajdonított el, de volt olyan sértett, akinek a vérnyomásmérőjét is elvitték. A bűncselekmény-sorozatnak nyolc sértettje van, jellemzően 80 év felettiek – a legidősebb 92 éves – voltak az elkövetés idején, a vádlottak összesen több mint 6 millió forint értékben tulajdonítottak el tőlük értéktárgyakat és készpénzt.

Az ügyben elsőfokú ítélet született; a kerületi ügyészség vádirata alapján a budapesti IV. és XV. kerületi bíróság az ügy elsőrendű vádlottját 6 év letöltendő fegyházbüntetésre, társát pedig 4 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet egyik vádlott vonatkozásában sem emelkedett jogerőre – közölte Üveges Andrea fővárosi főügyészhelyettes az MTI-vel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top