Aktuális

A stockholmi merénylő beismerte tettét

A 39 éves Rakhmat Akilovot bilincsben vezették a bíróságra.

Beismerte tettét, és elismerte, hogy terrortámadást hajtott végre az üzbég Rakhmat Akilov, amikor múlt hét pénteken egy teherautóval Stockholm egyik sétálóutcájának járókelői közé hajtott – írja a BBC. A merénylet következtében négy ember meghalt, tizenöten pedig megsérültek.

Ahogy korábban megírtuk, a családos férfi 2014-ben nyújtott be letelepedési kérelmet, amit tavaly júniusban utasítottak el. Feleségét és négy gyerekét Üzbegisztánban hagyta, Stockholmba azért érkezett, hogy pénzt keressen. A svéd hatóságok azért nem tudták őt visszaküldeni az országába, mert nem tartózkodott az általa korábban megadott címen. Február végén a rendőrség már hivatalosan is körözte.

A rendőrség Akilovon kívül egy másik férfit is gyanúsítottként hallgatott ki, és bár ez a személy a továbbiakban már nem gyanúsított, mégsem engedik ki az őrizetből, mivel ő is kiutasítás előtt áll.

Akilov a vallomását zárt ajtók mögött tette, a sajtó nem lehetett bent a tárgyaláson. A férfi egyértelműen szimpatizált az Iszlám Állammal, de a terrortámadással nem a fegyveres szervezet bízta meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top