Nemsokára külföldiek is lehetnek közjegyzők hazánkban
Hamarosan valamennyi európai uniós ország és az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagállamának állampolgára is lehet közjegyző Magyarországon, ha megtanulja a nyelvet – írja a Magyar Nemzet a kormány oldalán megjelent törvénymódosítási tervezetre hivatkozva.
A cikk szerint az Európai Bizottság még 2006-ban indított kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben, mert – mivel a közjegyző közhatalmat gyakorol – magyar állampolgársághoz volt kötve a munkakör betöltése, ami a bizottság szerint jogi szolgáltatásnál nem kiköthető. Az Európai Bíróság idén februárban a bizottságnak adott igazat az ügyben a letelepedés és szolgáltatásnyújtás szabadságának uniós alapszabályaira hivatkozva.
A lapnak nyilatkozott Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke, aki szerint helyénvaló volt a bíróság döntése, és úgy vélte, nem a magyar kormánnyal szemben kívántak lépni. Az elnök nem számít arra, hogy tömegével jelentkeznének külföldi állampolgárok, főleg a nyelvtudás és a magyarországi jogi szakvizsga követelménye miatt.
kapcsolódó
még több cikk
Így verik át a palackvisszaváltó automatákat
Magyarok, akik csillagot kaptak a hollywoodi hírességek sétányán
10 évvel is fiatalabbnak tűnhetsz ettől a frizurától
Férjhez ment Kunovics Katinka, már ki is költöztek a Kanári-szigetekre a friss házasok
6 híresség, aki özvegyen találta meg újra a boldogságot
Teljesen megváltozott a műsor után a Házasság első látásra Enikője
Meghan Markle londoni megjelenése alaposan meglepte az angolokat
Betett az Ázsia Expressz L.L. Junior és Dárdai Blanka kapcsolatának, hazatérésük óta már külön vannak
Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.